Megint elérkezett az olcsó hitelek kora

Megint elérkezett az olcsó hitelek kora

Ki gondolta volna, hogy mindössze pár év telik el, és a legendás, de mára elátkozottá vált svájci frank alapú hiteleknél is olcsóbban fogunk pénzhez jutni a bankoktól.

Jobb feltételekkel, mint valamikor a hitelezés aranykorában, 2006 környékén, amikor boldog-boldogtalan devizahitelből vásárolt autót, ingatlant, tévét. A nagy lendület még nem tért vissza - feltehetően nem is fog -, de aki lakást akar venni, annak most megéri kölcsönt felvennie.

Már az elmúlt hónapokban is érezhető volt az élénkülés az ingatlanpiacon annak hatására, hogy olyannyira kedvezővé váltak a forint alapú lakáshitelek, mint valamikor a svájci frank alapú hitelek korában. Erre Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetője hívta fel a figyelmet, aki elmondta, hogy a folyamatban egyrészt az alapkamat csökkenése játszott közre, másrészt pedig az, hogy a bankok most kedvezőbb, ügyfélbarátabb konstrukciókat kínálnak, mint korábban. A hitelek kiszámíthatóbbak, tervezhetőbbek lettek, mint valaha.

De mennyire olcsó most a forinthitel?

Sokan talán nem hiszik a korábbi, állandóan drága forinthitelek miatt, hogy egy forintalapú konstrukció is lehet olcsó, alacsony kamatozású. Pedig az, és itt érdemes mindjárt konkrét számokat nézni. 2006-ban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatója szerint egy átlagos, 5 millió forintos svájci frank alapú hitel havi törlesztő részlete 60 885 forint volt 165 forintos frankárfolyam mellett. Akkor, ha forintban vesszük fel ezt a hitelösszeget, 77 625 forintot kellett volna fizetnünk havonta.

Ezzel szemben ma forint alapon is megkaphatjuk az 5 milliós kölcsönt 53-56 ezer forintos havi törlesztő részlet mellett. A pontos összeg természetesen attól is függ, hogy milyen kamatperiódust választunk, s hogy milyen minősítést kapunk a hitelbírálat során. Ha prémium ügyfél kategóriába sorol a bank, akkor akár 1,2 százalékpontos különbség is jelentkezhet a kamatot illetően a legrosszabb minősítéshez képest - hívta fel a figyelmet Drabos Tünde, a Balla Ingatlanirodák hitelközvetítő üzletágának vezetője, aki hozzátette, hogy ha az eddigi ereszkedő trendet követik a kamatszintek, akkor további mérséklődésre is számíthatunk.

A jegybanki alapkamat alakulása:

Időszak

Alapkamat

2011. november

6,5%

2012. november

6%

2013. február

5,25%

2013. május

4,5%

2013. augusztus

3,8%

2013. november

3,2%

A 3 havi Bubor alakulása:

Időszak

Kamat

2012. I. negyedév

7,24%

2012. II. negyedév

7,26%

2012. III. negyedév

7,20%

2012. IV. negyedév

6,62%

2013. I. negyedév

5,25%

2013. II. negyedév

4,20%

2013. III. negyedév

3,57%

Ehhez jön a kamattámogatás

Nemcsak azért éri meg most forinthitelt felvenni lakásvásárlásra, mert az alapkamat csökkenése miatt olcsóbbá vált, hanem azért is, mert néhány éve már elérhető egy viszonylag széles réteg által igénybe vehető kamattámogatás - mondta Drabos Tünde. A feltételek nem szigorúak, a támogatás nem függ a nevelt vagy vállalt gyermekek számától vagy attól, hogy a hitelfelvevők házasok-e. A feltételek:

az ingatlan vételára nem több mint 20 millió forint,

a hitel összege maximum 10 millió forint,

minimum komfortos az ingatlan,

az ügyfél az utolsó 6 hónapban OEP-biztosított volt,

nincs köztartozása,

nincs másik kamattámogatott hitele.

Akik ezeknek a paramétereknek megfelelnek, azoknak érdemes kamattámogatást kérni, ugyanis több mint három százalékponttal kedvezőbb kamatszinten - vagyis már egy 5 millió forintos hitelnél és havi 6-8 ezer forinttal olcsóbban - vehetjük fel a kölcsönt, igaz ezt csak öt évig kapjuk, utána piaci kamatozásúvá válik a hitelünk.

A nagyobb bankok az alábbi kamatokat és törlesztő részleteket kínálják 150-200 ezer forintos jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek, amennyiben 5 millió forintot vennének fel 20 éves futamidő mellett:

Bank

Havi törlesztő részlet

Kamat

UniCredit (1 éves kamatperiódus)

35 822 Ft

6%

UniCredit (5 éves kamatperiódus)

38 256 Ft

6,83%

FHB Bank

35 822 Ft

6%

K&H Bank (K4 ügyfélbesorolás)

35 822 Ft

6%

Raiffeisen Bank

36 459 Ft

6,22%

Budapest Bank

36 562 Ft

6,22%

Erste Bank

36 846 Ft

6,22%

OTP Bank (1 éves kamatperiódus)

36 444 Ft

6,22%

OTP Bank (5 éves kamatperiódus)

39 352 Ft

7,19%

A táblázatból kiderül, hogy nagyjából milyen törlesztőrészlettel számolhat a hitelfelvevő kamattámogatott hitelek esetén, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A legtöbb banknál ugyanis hat-nyolc féle hiteltermék is elérhető, többféle kamatperiódus közül választhatunk, eltérő kezdeti költségű konstrukciók léteznek, de akár kombinálhatjuk lakástakarékkal is a hitelt. Emellett az is befolyásolhatja a választást, hogy hol leszünk nagyobb eséllyel hitelképesek, és az ingatlan értékéhez képest mekkora hitelösszegre lenne szükségünk - jelezte Drabos Tünde.

Nem árt a segítség

Tehát vagy rendkívül alaposan kell tájékozódnunk a bankok kínálatban, vagy pedig érdemes hitelközvetítő szakember segítségét kérni, aki bemutatja nekünk a legjobb lehetőségeket. Ami kihangsúlyozandó, hogy ez a szolgáltatás nem is kerül pénzébe az ügyfeleknek, és a nagyobb ingatlanirodákban is ingyenesen elérhető.

Hitelközvetítő szakember segítségére azért is szükség lehet, mert bár a hiteligénylés benyújtása az ingatlanvásárlás folyamatának egyik utolsó lépése, a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében elengedhetetlen, hogy előzetesen alaposan tájékozódjunk mozgásterünkről, és kérjünk előminősítést.

Az előminősítés csökkenti annak a kockázatát, hogy a hitelbírálat miatt hiúsuljon meg a kiszemelt ingatlan adásvétele, mivel a vevő tisztában lesz vele, hogy mekkora összeggel tud belevágni a lakásvásárlásba - tette hozzá Balla Ákos. A Balla Ingatlanirodák ennek fontosságát felismerve külön hitelezési üzletágat hozott létre, így teljes körű szolgáltatást tud nyújtani új lakáshitel, hitelkiváltás vagy lakástakarék pénztári elő takarékosság iránt érdeklődő ügyfelek számára is.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk