Kisemmizve jönnek ki a devizahitelből

Kisemmizve jönnek ki a devizahitelből

Kilábalásra nincs sok remény: az idén még több lakást jelölhetnek ki árverésre.

Az árverezés ugyan nem mindig végződik kilakoltatással, de többnyire igen. Ha egy család idáig jut az adósságai miatt, az mindenképpen igen súlyos helyzet. Ami biztos, hogy az idén a kilakoltatási moratóriumot végül nem hosszabbította meg a kormány.

Az árverések száma azonban korlátos (van egy kvótarendszer), viszont az idén már az érintett ingatlanok nem három, hanem négy százaléka kerülhet nagydobra. Vagyis a korábbinál is több lakást jelölhetnek ki árverésre – írja az Azénpénzem.hu.

Az FHB szakértői szerint az országos ingatlanforgalom nyolcada már így is ebből a körből került ki. Márpedig az érintett ingatlanok száma (90 napon túli késedelmes fizetés) továbbra sem csökken – állapította meg az FHB.

S ráadásul egyre több az olyan adós is, akinél a tartozás összege már meghaladja az ingatlan értékét. Na meg az is nagy probléma, hogy sok a teljesen piacképtelen ingatlan. Szintén nem kedvező tendencia az sem, hogy a bank lakásárindexe szerint reálértéken átlag 7,4 százalékkal csökkentek tavaly a lakásárak. Sajnos az idén sem valószínű, hogy fordulat áll be ezen a téren, legjobb esetben is csak stagnálhatnak az árak.

Tehát akinek mostanában fogják elárverezni a lakását, házát, az vajmi keveset fog kapni érte. És ha a kapott összeg nem fedezi a tartozását, illetve azt, hogy egy másik ingatlant vegyen, akkor könnyen földönfutóvá válhat.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk