Windowsból irányíthatjuk a villánykörtét

Windowsból irányíthatjuk a villánykörtét

Elsőként a Google tört be a nappaliba a központi fűtéshez vezérlőket gyártó Nest felvásárlásával, és most a Microsoft is ugyanezt teszi. Igaz, nem felvásárlással, hanem csak egy partneri szerződéssel: június 1-től megjelennek a Microsoft márkaboltjaiban az Insteon népszerű eszközei, számos egyedi funkcióval, amelyek csak Windows Phone 8 okostelefonokon és Windows 8.1-es tableteken, laptopokon lesznek elérhetők.

Az Insteon gyárt távirányítható led villanykörtéket, kapcsolókat, központi vezérlőket, szenzorokat és kamerákat, összesen több mint kétszáz terméket, amik csomagban is kaphatók. Ezeket mind lehet okostelefonról vagy más eszközről irányítani.

A Windowson olyan extrák lesznek, mint az élő csempeként főmenübe tűzhető ikonok, melyeknek hála a telefonra pillantva azonnal látjuk, hogy égve felejtettük-e a villanyt a klotyóban. Emellett lesz még vendégmód, amely a látogatóinknak és a gyermekeinknek korlátozott hozzáférést ad a rendszerhez. Ezek az újdonságok idővel Androidon és iOS-en is megjelennek majd, de az Insteon nem árulja el, hogy meddig tart a Microsoft előnye.

(forrás: index.hu)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk