Védjük meg otthonunkat

Védjük meg otthonunkat

Gyakran egy életen át tartó kemény munkával dolgozunk meg javainkért: lakásunkért, személygépkocsinkért és megtakarított pénzünkért.

Abban valamennyien egyetértünk, hogy nem érdemes kockáztatnunk vagyonunkat, illetve családunk biztonságát. Azzal ugyanis tisztában kell lennünk, hogy manapság már a bűnözők is egyre agyafúrtabb módszerekkel dolgoznak, következésképpen a védelmi rendszert is intelligens módon kell felépítenünk. Nem feltétlenül elegendő önmagában egy lakásriasztó berendezés.

Minden egyes családi ház megvédése során szükség van egy védelmi koncepcióra. Ez a védelmi koncepció nem csupán abból áll, hogy milyen típusú betörésjelző- vagy kamerarendszert szereltetünk fel lakásunkba. Először is irányelveket kell megfogalmaznunk, amely mentén a védelmi koncepció kialakulhat. Lássuk a legfontosabb irányelveket:

1/ Ha még lakásvásárlás előtt állunk, érdeklődjünk a környék bűnügyi fertőzöttsége felől. Rendőrségi weboldalakon, de esetenként ingatlanügynökségektől is beszerezhetünk ilyen adatokat. Vagyonvédelmi szakértők is nagyon szívesen segítenek ezekben a kérdésekben. Nyilvánvaló módon lehetőleg olyan környéken vásároljunk lakást, ahol kevesebb betörés történik. Már olyan kerítéssel és sorompós beléptető rendszerrel működő lakóparkok is működnek, ahol folyamatos vagyonvédelmi szolgálat.

2/ Mechanikai biztonság megteremtése. Legyen stabil - nehezen leküzdhető - kerítés a házunk körül. Ellenálló biztonsági nyílászárókat kell felszereltetnünk a lakásunkba, amelyek a behatolni kívánók szándékát megakadályozzák, de legalábbis megnehezítik. Ugyanez vonatkozik a zárszerkezetekre és redőnyökre is. A pinceablakokra belső beépítésű rácsokat javasolt felszereltetni.

Ezek csak az első lépések. A fenti irányelveket követően célszerű lakásvédelmi koncepciót kialakítani. Nyilvánvaló módon a védelmi koncepció a konkrét helyzet és életmód - és nem utolsó sorban az elvárások - ismeretében alakítható ki. Többféle koncepcióban gondolkodhatunk, de mindenképpen kell egy jól végiggondolt elképzelés. Természetesen a megrendelő igénye mindennél fontosabb. Van, aki olyan védelmi rendszert óhajt, amely abszolút nem feltűnő, sőt, gyakorlatilag észrevehetetlen.

Mások ellenben pont azt szeretnék kihangsúlyozni, hogy lakásukat komoly védelmi rendszer védi meg az illetéktelen behatolókkal szemben. Egyébiránt kerítésünkre, vagy a bejárati ajtóra kitett "Kamerarendszerrel védett terület" feliratú táblával is "üzenhetünk" a betörőknek!

Ma már olyan épületvezérlési rendszereket is be lehet üzemelni, amely a betörésjelző rendszer mellett a teljes épület-automatikai rendszert is vezérli. Távoli hozzáféréssel - akár okos telefonról - lehet beélesíteni a riasztó rendszert. De ezen túlmenően a rendszer segítségével vezérelhető a fűtés, a légkondicionáló berendezés, a locsoló rendszer és bármilyen más elektronikus berendezés.

Manapság a vagyonvédelem tárháza elképesztően kibővült, akárcsak az eszközrendszere. A lakások védelmi rendszerének kialakítása során össze kell hangolni az egyes védelmi megoldásokat. Lakásunk, értékeink védelme érdekében forduljunk intelligens és professzionális szakemberekhez, és megfelelő szakmai háttérrel rendelkező cégekhez.

(forrás: bevezetem.hu)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk