Változhat a szomszédjog

Változhat a szomszédjog

Egy most készülő törvény kizárná, hogy az ingatlan tulajdonosa a szomszédságában végzett zavaró tevékenység megtiltását vagy korlátozását kérje, ha azt a jogszabályoknak megfelelően, hatósági engedély alapján folytatják.

Az új Ptk.-hoz kapcsolódó tervezet szerint ilyen esetekben a fényt, a zajt, a kellemetlen szagokat a szomszédnak el kellene viselnie, és csak kártérítést igényelhetne. A rendelkezéshez holnapig nyújthatnak be észrevételeket az érdeklődők.

Az új jogalkotás hátteréről Menyhárd Attila egyetemi oktató a Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondta: a szomszédok jogi kapcsolatait ezentúl valójában többrétű szabályozás rendezi. Az alapvető normákat az új Ptk. tartalmazza, a speciális kérdésköröket a most készülő szomszédjogi törvény tünteti fel, és mindezt önkormányzati rendeletek egészíthetik ki.

A szomszédviták hosszú évek, évtizedek óta nagyon vegyesek, változatosak - a joggyakorlatról Balogh Béla ügyvédet kérdezte a lap. Az ingatlanjog szakértője szerint ma is jellemző, klasszikus eset, hogy a telekhatárt, a kerítést az egyik szomszéd máshová tenné, mint a másik, s ezért végül gyakran perre mennek. A birtokvitát ilyenkor általában a tulajdonjog alapján döntik el. A fülemülefütty miatt a szomszédok manapság nem fordulnak ugyan bírósághoz, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy továbbra is sok gondot okoznak az áthajló ágak, az átnyúló gyökerek, s nemegyszer kérdéses, ki szedheti össze a gyümölcsöket. Régi szabály, hogy ha a tulajdonos mulaszt, a szomszéd gondoskodhat az ág levágásáról és a gyümölcs felszedéséről. Ez várhatóan a jövőben is így lesz.


Zaj, fény, bűz


Az ügyek másik csoportjában az érintettek azt kifogásolják, hogy szomszédjuk olyan tevékenységet folytat, amely zajjal jár, nagy fényhatást vált ki, esetleg bűzt terjeszt. Ez legtöbbször vendéglátóhelyek, autószerelő és más műhelyek, gépkocsimosók közelében fordul elő. Az ilyen vállalkozásokhoz általában hatósági engedély szükséges. A hangoskodás, a zene, a cigarettafüst vagy a gépek zaja zavarhatja a környéken élőket. Megint mások azt vetik fel: a lépcsőházban vagy a kapubejárónál elhelyezett kamera a személyiségi jogot sértő felvételt készít róluk. Helyenként pedig az lehet vitatott, hol engedhető meg az állattartás - egyes önkormányzatok rendelete alapján csirkét, malacot sem nevelhettek bárhol az ingatlantulajdonosok.


Alkalmazkodás mindkét fél részéről.

(Cikk forrása: Hírkereső)

A régi viták tapasztalatait figyelembe véve, az új szomszédjogi szabályok kapcsán Menyhárd Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanára rámutatott: a jövőre hatályba lépő polgári törvénykönyv szerint a tulajdonosnak tartózkodnia kell attól, hogy szomszédait szükségtelenül zavarja. Ez az elvi alapvetés egyértelmű és világos. A szomszédjogi törvény tervezete ennek a másik vetületét fogalmazza meg, s lényegében úgy szól: az ingatlantulajdonosnak el kell tűrnie minden olyan zavaró tevékenységet, amely a szomszédos ingatlan helyben szokásos használatából ered. A törvénytervezet helyben szokásos használatnak minősíti, ha valaki a jogszabályoknak megfelelően, a hatóság engedélye alapján tevékenykedik. Mindebből az következik - szűrte le az egyetemi oktató -, hogy a szomszéd ezentúl nem követelheti a közelében zajló zavaró tevékenység megtiltását vagy korlátozását, ha azt a hatóság engedélye alapján, a jogszabályok előírásait megtartva végzik. A sérelmet elszenvedő fél ilyen esetben csak kártérítést követelhet.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk