Új hidak épülhetnek Budapesten

Új hidak épülhetnek Budapesten

Emellett felújítják a Lánchidat, és a Petőfi híd is hasonló sorsra jut.

Középtávon több gyalogoshíd is épülhet Budapesten a Fővárosi Közgyűlés által nemrégiben elfogadott Duna-tanulmány szerint – mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, hangsúlyozva, hogy a közúti hidak építését is folytatni kell.

A Hídépítők Egyesülete által az idén először, a hidak és hídépítők napja alkalmából rendezett ünnepségen a főpolgármester elmondta: a nemrég felújított Szabadság híd és a Margit híd után a Lánchíd felújítása következik, valamint sürgető a Petőfi híd rekonstrukciójának előkészítése is.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy csütörtökön írt alá egy nyilatkozatot a minisztérium részéről a budapesti hajózás fejlesztésének támogatásáról, amelyre megfelelő pályázatok esetén európai uniós források állnak majd rendelkezésre.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk