Több mint egymilliárdba kerül a CET helyreállítása

Több mint egymilliárdba kerül a CET helyreállítása

Az index.hu információi szerint a fővárosnak még bruttó 1,2-2 milliárd forintot kell költenie a Duna-parti CET-épületegyüttesre az építkezés befejezéséhez. A Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön zárt ülésen tárgyalta az erről szóló előterjesztést.

A hírportál birtokába került, az előterjesztéshez csatolt szakértői jelentés szerint megsüllyedtek az oldallépcsők, javítani, fugázni kell a látszó tégla felületeket, a betonaljzatok magassága és minősége nem megfelelő, az üvegszerkezetek tartószerkezete gyenge, és át kell őket alakítani. A felvonók, a tűz- és füstjelzők, a szén-monoxid-jelzők, gyengeáramú rendszerek hiányosak, a garázsüzemeltetési rendszer hiányzik.

Az előterjesztés szerint a javítási munkálatok két évig is eltarthatnak - írta az index.hu.

Budapest július 25-én vette birtokba az épületet, miután a kivitelezők a Fővárosi Ítélőtábla június 19-i ítéletének megfelelően átadták a fővárosnak. A beruházó Porto Investment hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy felülvizsgálati kérelmük nyomán a Kúria mint felülvizsgálati bíróság felfüggesztette a Fővárosi Ítélőtábla által hozott másodfokú ítélet végrehajtását az eljárás befejezéséig.

A Porto Investment az Index kedden megjelent információjára reagálva az MTI-vel azt közölte: nem ismerik a közgyűlés által tárgyalt szakértői vélemény tartalmát, és cáfolják a megjelenteket. Mint írták: a július 17-ével összeállított és mindhárom fél által elfogadott állapotrögzítő szakértői véleményt tartja a cég irányadónak. E szerint az elenyésző mennyiségű és értékű befejező munkálatok két-három hónap alatt elvégezhetők lennének.

A Porto közlése szerint "érthetetlen", miért kellene a hibák kijavításához közpénzt felhasználni, mivel ezeket a generálkivitelezőnek szerződéses kötelezettsége ingyen, garanciális javításként helyreállítani.

A Duna-parti Közraktáraknál, Ferencváros területén megépített, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítményt 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk