Tegyünk a sötét lakás ellen!

Tegyünk a sötét lakás ellen!

Vigyünk egészséges, természetes fényt a lakás sötét zugaiba is! A lakásban a fénynek nagyon fontos szerepe van. Ezt talán senkinek nem kell magyarázni, de azért azt is meg kell említeni, hogy a mesterséges fény távolról sem annyira jó, mint a természetes. Sok esetben mégis a lámpák mellett döntünk, pedig amennyiben van rá lehetőség, akkor inkább a nap erejét kellene a lehető legjobban kihasználni.

Tájolás és ablakok

A tájolással játszani utólag nem lehet. Ha azonban valaki építkezik, akkor mindenképpen érdemes, hiszen nem csak sokkal világosabb lehet a háza, hanem energiát, ezáltal pedig pénzt is spórolhat. Természetesen mindenki törekszik a déli tájolás felé, hiszen elméletileg így jutnak a legtöbb fényhez. Ez azonban nem egészen igaz, hiszen minden telek, minden terület más és más, így sok esetben kisebb módosításokat kell eszközölni, hogy a hatás tökéletes lehessen.

Ablakok tekintetében megintcsak van egy félreértés. Nem az a lényeg, hogy hatalmas üvegfelületekkel dolgozzunk, amiket tisztítani nem egyszerű, és a megfelelő hőszigetelés érdekében a zsebünkbe is mélyen bele kell nyúlni. A lényeges momentum sokkal inkább a mennyiség, vagyis, hogy minden szobának legyen elegendő, természetes fényt biztosító ablaka. Az sem olyan nagy baj, ha az előszobába például csak olyat tudunk beilleszteni, ami kilátással nem igazán kecsegtet, hiszen fényt így is kapunk majd bőven!

Tükrök és fénycsövek

Az ablakokkal való játék nagyon jó, de sok esetben egyszerűen nem lehetséges, mivel nincs hova ablakot nyitni. Ezt a helyzetet is lehet orvosolni, méghozzá több eszközzel is. Szerencsére az építészet is kezdi felismerni, hogy a természetes fény nem csak a szemünket nem teszi tönkre, de a közérzetünknek is jót tesz, ráadásul ingyen van, és nem utolsó sorban energiatakarékos megoldás.

A természetes fényt már őseink is eljuttatták azokba a szobákba, ahova az egyébként nem ért volna el, méghozzá tükrök segítségével. Ez nem is olyan nehéz feladat, csak egy kis időt kell rászánni. Ráadásul nem kell, hogy a tükrök szem előtt legyenek, elvégre a céljuk nem a díszítés, hanem a fény vetése. Mindenképpen állíthatóak kell, hogy legyenek, mert csak ritkán esnek úgy a falfelületek, hogy minden klappoljon. Ha a plafonnál, hosszúkás tükrökkel dolgozunk, akkor igen jó eredményeket érhetünk el.

Természetesen ennek a módszernek ma már létezik elegánsabb, és modernebb változata, ami pedig nem más, mint a fénycső. Technikailag egy olyan, hajlítható csőről van szó, melynek belsejében soka kisebb tükör továbbítja a fényt. A cső egyik vége a tetőn helyezkedik el, a másik pedig, egy tetszőleges szobában. Az sem fontos, hogy a szoba a tetőn kialakított „lyuk" alatt legyen, hiszen a fény továbbítása akkor is megoldott. Ha a csőnek tekeregnie kell. A rendszer beépítése nem a legolcsóbb, de az tény, hogy hosszabb távon kifizetődő, és persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy milyen jótékony hatásokkal számolhatunk a természetes fénynek hála.

Azoknak sem kell lemondaniuk erről a lehetőségről, ahol nincs közvetlen kapcsolat a tetővel. A fénycsöveknek létezik olyan kivitele is, mely az oldalfalon helyezhető el, így akár emeleti lakásokban is alkalmazható. Ezeknek a szerkezeteknek a külső felülete - a tetőn kialakítottakéval ellentétben - domború, így a kisebb szögben beeső fényt is jobban képesek hasznosítani. Sajnos, előfordulhat hogy a ház, vagy lakás szerkezete nem teszi lehetővé a fénycsövek beépítését, vagy nagyon megdrágítja azt, de mindenképpen érdemes legalább egy kérdés erejéig foglalkozni a lehetőséggel, ha szeretnénk, hogy a lakásunkban természetes fény mellett élhessük mindennapjainkat.

(cikk forrása: szepzold.hu)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk