Nagyot estek az árak az ingatlanpiacon, de sok eladó ezt még nem hajlandó tudomásul venni

Nagyot estek az árak az ingatlanpiacon, de sok eladó ezt még nem hajlandó tudomásul venni

A járvány lecsengésével megmozdult az ingatlanpiac Zuglóban és a XVI. kerületben is, ugyanakkor az eladóknak azzal számolniuk kell, hogy néhány hónappal ezelőtti szintekhez képest mérséklődtek az ingatlanárak.

Már tavaly ősszel megtorpant a kereslet a budapesti ingatlanpiacon - akkor még csak stagnálás kezdődött -, ami aztán a koronavírus miatti korlátozások idején esésbe váltott át - jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Az elmúlt két-három hétben indult csak be ismét a mozgás, de még nem értük el a járvány előtti szintet, attól mintegy 30 százalékkal el vagyunk maradva. Tehát van már élet a piacon, de nincs az a megszokott pezsgés, mint amit az elmúlt években a tavaszi és kora nyári időszakokban megszokhattunk - fogalmazott az ingatlanközvetítő.

Fontos viszont tisztában lenni azzal, hogy a kereslet csökkenésének hatására mintegy 10 százalékkal járnak lejjebb az értékesítési árak, mint március elején. Míg ezt megelőzően sokáig tartották még magukat a korábbi szinten, a koronavírus járvány végül beindította az árcsökkenés folyamatát.

Ezt persze sokan még nem veszik tudomásul, de aki nem hajlandó változtatni a hirdetési áron, az nem is tudja eladni az ingatlanát - derült ki Sebestyén Tamás szavaiból. Mint mondta, még mindig nagyon sok olyan eladó van a piacon, akinek nem sürgős az eladás, így nem mérsékli a hirdetési árat. Tőlük jellemzően azokat a mondatokat hallják az ingatlanközvetítők, hogy "nem kenyérre kell", vagy "nem akarom elkótyavetyélni", de ők most nem is tudják eladni az ingatlanjaikat.

Nagyon nagy az árkülönbség a vevői és az eladói oldal között: egy erős 20 százalékról biztos beszélhetünk, de akadnak olyan tulajdonosok, akik a reális árhoz képest 10 millió forinttal többért hirdetik a lakásukat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például egy 30 milliós lakást 40-42 millióért szeretnének egyes tulajdonosok eladni, de az ilyen árakon hirdetett ingatlanokra természetesen nincs semmilyen érdeklődés - hangsúlyozta Sebestyén Tamás.

Az alku viszont egyre természetesebbé válik. Most az eladók is érzik azt, hogy szélesebb a kínálat és "a vevők sem folynak a csapból", így egyre többen belemennek kisebb nagyobb árengedményekbe a sikeres eladás érdekében. És ahhoz, hogy egyáltalán a vevők foglalkozzanak egy ingatlannal, minimum 3-5 százalékos alkuval számolni kell.

A tekintetben viszont nem következett be változás, hogy milyen ingatlanokat keresnek a vevők: a nagyobb, 70-80 négyzetméteresnél nagyobb ingatlanokat nehezebb eladni, pedig a 100-120 négyzetméteres lakások négyzetméterára fajlagosan jóval alacsonyabb - magyarázta az ingatlaniroda szakmai vezetője.

Változatlanul jellemző az is, hogy akinek kevesebb a pénze, az kijjebb az agglomerációban próbálkozik vásárlással, ugyanakkor a próbálkozásaikat nehezíti, hogy a kelet-pesti agglomeráció esetében elég magasra kúsztak az árak, így nincs az az óriási különbség, ami ide vonzaná a vevőket. Inkább csak olyan esetekben figyelhető meg számottevő árelőny a kapcsolódó budapesti kerületekhez képest, ha valamilyen rossz adottság csökkenti egy ingatlan árát. Így is csak mintegy 15-20 százalékkal alacsonyabb árakról beszélhetünk a XVI. kerületen kívül fekvő agglomeráció esetében, de mondjuk Kistarcsa központi részén például majdnem ugyanolyan árak alakultak ki, mint Budapesten belül - hívta fel a figyelmet Sebestyén Tamás.

Házakat 50-55 millióért keresnének a vevők, míg panellakásokat 20-25 millió forint között, téglaépítésű lakásokat pedig 30-35 millió forintig. A lakások esetében még nagyjából találkozik is a kínálat a kereslettel, főleg, hogy a paneleknél lehet a leginkább érezni az elmúlt időszakban kibontakozott árcsökkenést. Ez azt jelenti, hogy 25 millióért már lehet kapni jobb állapotú panellakást a XIV. és XVI. kerületekben. Ugyanakkor a családi házak 60-70 millió forintba kerülnek a vevők által remélt 50-55 millióval szemben.

Ami a bérlakások piacát illeti, leginkább azt lehet észrevenni, hogy élénkült a mozgás, hiszen nőtt a kínálat, de az árak csak szerény mértékben csökkentek - vagy legalábbis annál kisebb mértékben, mint amire a járvány miatt számítani lehetett. Bérlők is akadnak bőven, így nem lehetetlen kiadni a lakásokat, ugyanakkor azt tudni kell, hogy akár egy 10 ezres túlárazás miatt is hónapokra a piacon ragadhat a kiadó lakás, vagyis "tűpontosan" kell beállítani a bérleti díjat, hogy legyen rá bérlő - magyarázta a szakértő. Jelenleg 150 ezer forintig keresnek a bérlők kiadó lakásokat a két kerületben, de az átlagos másfél-kétszobásokat mintegy 120 ezer forintért kínálják.

Ami pedig a jövőt illeti, Sebestyén Tamás úgy látja, hogy a vírus hatásai első körben gyorsabban lecsengtek, mint amire számítani lehetett, viszont azt egyelőre nem tudni, hogy egy második hullám érkezik-e, és ha igen, akkor meddig tart, milyen hatása lesz a gazdaságra és az ingatlanpiacra. Mindenesetre a mostani nyár talán a korábbiaknál élénkebb lehet ingatlanpiaci szempontból az elhalasztott vásárlások és a mérsékeltebb árak miatt, de az ősz még igencsak kérdéses.



További ingatlan hírek

Szeretne többet megtudni?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ahol találkozhat velünk