Nagyot bukhatunk a gáztűzhellyel

Nagyot bukhatunk a gáztűzhellyel

A készülék árán felül több mint százezerbe is kerülhet egy gáztűzhely beszereltetése, ha minden szabálynak meg akarunk felelni, ehhez képest a villanytűzhelyhez csak áramcsatlakozó kell – írja a hvg.hu.

Egy tavaly óta érvényben lévő szabály előírja, hogy az úgynevezett „A" kategóriás gázkészülékek fölé (amilyen a gáztűzhely is) égéstermék-elvezető készüléket (szagelszívót) kell telepíteni, valamint a helység átszellőztetését is meg kell oldani. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a lakásban a felújítás során légmentes nyílászárókat szereltettünk fel, akkor egy vagy akár két lyukat kell fúrni a falba, hogy a külső levegővel az "átöblítés" megoldhatóvá válhasson.

A hvg.hu cikke szerint a megfelelő megoldás költsége igencsak magas lehet. A már elfogadható minőségű és teljesítményű szagelszívó ára 15-20 ezer forinttól indul, a szabványnak megfelelő, középárfolyamú mágnesszelep18-30 ezer forintba kerül. A szagelszívót kiszolgáló légcsatorna kialakításáért méterenként 3-5 ezer forintot kérnek a szakik. A tervezés nem biztos, hogy kijön 40 ezer forintnál kevesebből. Ezenfelül be kell szerezni a villanyszerelőtől egy nyilatkozatot, aki általában 20-25 ezer forintért jegyzőkönyvezi, hogy a gázvezeték mágneskapcsolója és a szagelszívó bekapcsológombja az elvárásoknak megfelelően van összekötve. Maga a rákötés gyakran a szagelszívó burkolatának megbontásával jár, ami párhuzamosan a készülék garanciájának a végét jelenti. Pluszköltségként számolható fel a villanyszerelés. Ahogy egy gyakorló gázszerelő összegezte: „A komplett csomag százezer forint alatt még nem jött ki."

Mindezekhez a költségekhez és utánajárásokhoz képest csupán néhány tízezer forintos pénzbírságot kockáztat, aki saját kezűleg köti be otthon a gáztűzhelyét.

feedback surveys



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk