Mi a helyzet most a bérlakások piacán?

Mi a helyzet most a bérlakások piacán?

Néha ugyan ellentmondóak az egyes budapesti kerületekből érkező vélemények, azonban úgy tűnik, hogy veszített lendületéből a fővárosi bérlakáspiac az elmúlt évben. A legnagyobb gondot még mindig a bérleti díjak jelentik, melyek sokak számára nem megfizethetők.

Az elmúlt években a sok befektetői vásárlás nagy részéből bérlakás lett, így mára könnyen találni kiadó lakást - jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. A növekvő kínálat azonban egyelőre nem vezetett az árak eséséhez, inkább csak stagnálásról beszélhetünk: az egyszobás lakások ára 80-90 ezer forint között mozog, míg a másfél szobásoké 100-150 ezer között.

Ugyanakkor Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője azt is érzékeli, hogy az elmúlt fél évben csökkent a kereslet a kiadó lakások iránt. Ennek ellenére a bérleti díjak változatlanul magasan járnak. Az ingatlanközvetítő szerint a leginkább keresett, 1,5 szobás lakások esetében, mindkét kerületben, 100-120 ezer forint körül alakul az átlagos havi bérleti díj, rezsi nélkül számolva.

A bel-budai kerületekben is hasonló jelenséget tapasztalt Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodáinak szakmai vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy mára “a bérbeadás megtorpant”. Ennek ellenére a bérlők egészen 200-250 ezres havi bérleti díjig keresnek ingatlanokat, és azt is hozzátette, hogy a kifejezetten drága, akár 700 ezres havi díjú lakásokat is ki lehet adni. Természetesen az egyedülállók a kisméretű lakásokat keresik: de ezeket legfeljebb 150 ezer forintos havidíjért hajlandóak kivenni.

Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a két kerületben még mindig szűkös a kínálat bérlakásokból. Az árak persze magasak: egyszobás, 26 négyzetméteres garzonokat 90-100 ezer forintért találunk legolcsóbban a piacon, míg a másfél szobás, 40 négyzetméteres lakások bérleti díja 110-120 ezer forintnál indul. Ugyanakkor egy nagyon igényes, kétszobás lakásért 150 ezer forintot is elkérhet a tulajdonosa.

A XIII. kerület esetében is azt emelte ki Tóth Viktória, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője, hogy a bérleti díjak az ingatlanárakkal párhuzamosan az “egekbe szaladtak”, így a kereslet ugyan jelentős, de megfizethető bérleményeké kevésbé. Már az is ritka, ha 100 ezer forintért talál valaki kiadó lakást a kerületben. A kínálat alját most már inkább a 120 ezer forintos szint jelenti, amihez persze hozzá kell számolni a rezsiköltséget is.

A belső kerületekben is nagyon kevés most a megfizethető áron, hosszú távú bérletre kínált lakás, vagy egyáltalán nincs is ilyen a piacon: 130-140 ezer forintos havi díj alatt nem találunk kiadó ingatlant - hívta fel a figyelmet Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan V., VI. és VII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ezért az árért pedig csak egy közepes állapotú, kisméretű lakást lehet kibérelni egy hónapra. Így ha egy is felbukkan a kínálatban, azt fél nap alatt kiveszik.

Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője szintén úgy vélekedett, hogy még mindig túl magasak a kiadó lakások bérleti díjai, hiszen a két pesti kerületben egy 37-40 négyzetméteres lakásért átlagosan 120 ezer forintot kérnek el a tulajdonosok havonta. Ez azonban a bérlési lehetőséget keresők többsége számára gyakorlatilag megfizethetetlen - vélekedett a szakember.

Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője egyenesen úgy látja, hogy a bérlakások piacán tovább emelkedtek az árak a tavalyi évben. Ennek oka, hogy a kereslet még mindig nagyobb, mint a rendelkezésre álló kínálat. Az elmúlt hónapokban a két-három lakóhelyiséges lakások átlagos bérleti díja 120-130 ezer forint körül alakult havonta, míg a legolcsóbb, egy-másfél szobás, pesterzsébeti házrészek bérleti díja 80-90 ezer forint között mozog.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk