Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron
Örültek az idei nyáron az ingatlanközvetítők a jelentős mértékben élénkülő vevői érdeklődésnek a vízpartok ingatlanpiacán, ugyanakkor a tranzakciószámok növekedése már kevésbé volt impozáns. Az árak stagnálnak, amit sok vevő nem fogad el, és 20-30 százalékokat alkudnának.
A múlt évhez képest számottevő fellendülésről beszélhetünk idén nyáron az olyan hazai vízpartok ingatlanpiacán, mint a Balaton vagy a Velencei-tó. Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője szerint ugyanakkor a 20-30 százalékkal több érdeklődő náluk csak mérsékelt növekedést eredményezett a tényleges tranzakciószámot tekintve. Ennek szerinte alapvetően az az oka, hogy a kínálati árak nem találkoznak a kereslettel.
Magyarázata szerint az árak 2022-re elértek egy csúcsot, és az eladók még ma is ezeken az árakon szeretnék értékesíteni ingatlanaikat. Már csak azért is, mert őket is érintette az elmúlt évek számottevő mértékű inflációja, vagyis azt látták, hogy minden többe kerül, így feltették maguknak a kérdést, hogy miért pont az ingatlanjaik árából engedjenek.
Krausz Gábor szerint az eladók azt érzik, hogy ha az eredetileg elképzelt összeget megkapják az ingatlanukért, akkor az az összeg még mindig nem ér annyit, mint 2-3 éve ért volna. Ezért aztán nem hajlandóak engedni az árból, így viszont egyre duzzad a kínálat.
A vevők ugyanakkor árcsökkenést szeretnének elérni, és úgy vélik, hogy az eladóknak engedni kellene az árakból, hiszen nem tudják eladni az ingatlanaikat. Éppen ezért néhány millió forintos alku helyett sokszor 20-30 százalékokat akarnak alkudni, ami viszont már áthidalhatatlan különbséget jelent a két álláspont között - mondta Krausz Gábor.
Ezzel szemben az újépítésű társasházi nyaralók esetében az értékesítők sok esetben 10-20 százalékos akciókat hirdettek a nyáron, ezáltal az érdeklődés is érezhetően megnőtt ezen ingatlanok iránt. A négyzetméterárak egyébként ebben a szegmensben 1,7-2 millió forint között járnak - tette hozzá a szakértő.
A Velencei-tónál szintén érezhetően bővült a kínálat, és többen is kerestek eladó ingatlanokat - mondta dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Ez természetesen a nyaralók piacát is érintette, mely ugyanakkor itt ma már lényegesen kisebb, mint a lakóingatlanok piaca, és olyan vevővel elég ritkán találkoznak az ingatlanközvetítők, aki kifejezetten nyaralót szeretne vásárolni.
A nyaralóingatlanokra egyébként az jellemző a Velencei-tónál, hogy általában olcsóbbak, mint a lakóingatlanok, ezzel szemben ezeknél a vevők nem tudják érvényesíteni azt az illetékkedvezményt, mely meglévő lakóingatlan eladása és helyette másik megvásárlása esetén jár. Az árkülönbség azonban nagyobb, mint a 4 százalékos illetékkedvezmény - jegyezte meg a szakértő.
Ennek ellenére azt lehet tapasztalni, hogy a lakóingatlanok iránt lényegesen erősebb a kereslet, aminek köszönhetően hamarabb fel is vásárolják a piacra kerülő házakat a vevők, mint a nyaralókat. Az árakat egyébként a Velencei-tó ingatlanpiacán a CSOK-os hitelek a 80 milliós szintig eléggé felhúzzák, e fölött viszont nagyjából megszűnik a kereslet.
A Balatonnál egyébként hasonló a helyzet, hiszen mint Krausz Gábor jelezte, az ottlakók használt családi házakat keresnek, mégpedig 60-80 millió forint közötti árakon, viszont ehhez a nagyobb városoktól kicsit távolabb 10-15 kilométerre kell keresgélniük.
Dr. Kovács Csaba még hozzáfűzte, hogy a keresett, 80 millió forintért vagy az alatti összegekért megszerezhető ingatlanok maximum 120 négyzetméteresek, mivel ennél nagyobbat általában nem szeretnének a vevők, miközben fontos számukra az energiahatékonyság, a megfelelő szigetelés.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Velencei-tónál a déli területeket jobban keresik, aminek pont a lakhatási cél az oka, hiszen itt jár a vasút, amivel 40 perc alatt budapesti metrómegállóhoz lehet jutni. Az északi oldal viszont olcsóbb, de ott nehezíti a helyzetet, hogy sok helyen - habár már belterületbe vonták őket - még mindig nem oldották meg a vízellátást az önkormányzatok. Ígéret viszont van erre, és ha egyszer változás következik be, akkor a szakértő szerint az jelentős mértékben megemeli majd az ingatlanárakat.
Szerencsére az idei nyáron a Velencei-tó vízszintjével nem voltak problémák, így az alacsony vízállás nem riasztotta el az ingatlanpiacról az érdeklődőket. A nyár végén viszont megtorpant a kereslet a korábbi hónapokhoz képest, de Kovács Csaba szerint ez minden iskolakezdéskor menetrendszerűen bekövetkezik, és szeptember végén, október elején ismét felível. Krausz Gábor a Balatonnál is érzékeli a további élénkülést, ugyanakkor szerinte ez még nem jelenti azt, hogy az ingatlanpiac "kint lenne a bajból".
További ingatlan hírek