Megdöbbentő fordulat a lakáshiteleknél: a korábban lesajnált hiteltípus vált a legvonzóbbá

Megdöbbentő fordulat a lakáshiteleknél: a korábban lesajnált hiteltípus vált a legvonzóbbá

Miközben nem csak a hitelezés visszaszorulása hat most negatívan az ingatlanpiacra, sok ingatlanközvetítő szakember szerint a lakáshitelek visszaszorulásának van ebben a legnagyobb szerepe. De mekkora a hatása a magas kamatoknak az ingatlanpiacra?

Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben szűkült a hazai ingatlanpiac. Habár az árak visszaesésről nem igazán beszélhetünk, a tranzakciók száma drasztikusan visszaesett, és az is kiderül az ingatlanközvetítők beszámolóiból, hogy egyre nagyobb alkuk jelennek meg. A szűkülés fő okaként a legtöbben a hitelezés visszaszorulását nevezik meg.

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője például felhívta a figyelmet arra, hogy míg az ügyletek mintegy 70 százalékánál vettek igénybe banki hitelt a vásárlók, ez 50 százalék alá mérséklődött. Jellemzően ezek is a támogatott hitelek köréből kerülnek ki. Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője ennél is erősebben fogalmazott, mint mondta: a hitelre vásárló vevők gyakorlatilag teljesen "felszívódtak" a piacról.

Drabos Tünde, a Balla Ingatlan hitelezési üzletágának vezetője szerint bár a hitelek visszaszorulása jelentős hatással van az ingatlanpiaci forgalomra, azonban az okok ennél szerteágazóbbak, és szerinte nem is elsősorban a magas hitelkamatokat kell most felelőssé tenni a csökkenő tranzakciószámokért, hiszen, mint mondta, korábban is kínáltak hiteleket a bankok a jelenlegi kamatszinteken, mégis volt irántuk kereslet.

Hangsúlyozta, hogy a kamatok mellett az ingatlanárak túlságosan magas szintre emelkedése, a háborús helyzet okozta bizonytalanság, az extrém mértékű infláció és az energiaárak emelkedése mind-mind hatással volt a lakáspiacra az elmúlt egy évben. Ezek miatt, akinek nem sürgős, az inkább halasztotta az ingatlanvásárlását.

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a kamatok is nagymértékben emelkedtek: a korábban jellemző 4-5 százalékos hitelkamatok helyett mostanában 8,5-10 százalékos kamatokkal találkozhatunk a bankok kínálatában. A kamat mértékét természetesen befolyásolja a kamatperiódus, a hitel összege és az ügyfélminősítés is - tette hozzá a szakértő

Drabos Tünde mindezek mellett arra a kifejezetten érdekes változásra is felhívta a figyelmet, hogy míg régebben a rövid kamatperiódusú hitelek voltak olcsóbbak, ez most megfordult, és a végig fix hitelek váltak kedvezőbbé a lakáshitelt felvenni szándékozók számára.

Azt is megjegyezte, hogy a kamattámogatott hitelek továbbra is elérhetők, és persze kelendők: a támogatások közül a babaváró 2023-ban is rendelkezésre áll, a fiatal házasoknak segít, önerőként tudják használni. A CSAK ugyancsak igényelhető még, a kamattámogatott hitellel együtt: a 3 százalék fix kamatozású hitelt, maximum 10 millió forintot két gyermekkel, 15 millió forintot három gyermekkel lehet igénybe venni - részletezte a jelenleg elérhető támogatásokat.

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy a rendkívül magasan járó ingatlanárak miatt ma már ritkán elegendő a korábban megszokott 10-15 millió forintos hitel ingatlanvásárlásra.

Az is kétségtelen azonban, hogy a támogatások ellenére a hitelből vásárló ügyfelek száma látványos mértékben visszaesett. De a készpénzes vevők száma is mérséklődött, ami arra utal, hogy a többi tényező is erős hatást gyakorol az ingatlanpiacra. Egyértelműen kirajzolódik az, hogy a készpénzes befektetők is kivárnak, és elsősorban azok vásárolnak csak most, akiknek sürgősen meg kell oldania a lakhatásukat - és persze megvan hozzá az anyagi fedezetük.

Végül azt is hozzátette, hogy várakozásai szerint a közeljövőben, tehát ebben az évben, jelentősebb változás nem várható sem a hitelezést, sem pedig az ingatlanpiacot tekintve. Azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy az év második fele már némi pozitív irányt mutathat, de számottevő javulásra inkább csak a következő évben számít. És ez is csak akkor következhet be, ha nem jelennek meg addig más negatív tényezők a piacon.

120795_Ingatlaneladas_garanciaval.png



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk