Hitel nélkül is kijöhet egy ház a falusi CSOK-ból

Hitel nélkül is kijöhet egy ház a falusi CSOK-ból

Kikre vonatkozik a falusi CSOK?

Fontos, hogy a falusi CSOK igénybevételéhez az igénylő személyének ugyanazon feltételeknek kell megfelelnie, mint a „normál" CSOK esetében.

Milyen településeken igényelhető a falusi CSOK?
A legfrissebb információk szerint a falusi CSOK kizárólag azokat az 5.000 fő alatti településeket érinti, ahol a lakosságszám a 2003. január 1-jei adatokhoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag. Ez az 5.000 főnél kevesebb lakosú 2.887 településből mintegy 2031-et érint. Konkrét településlistát egyelőre nem lehet tudni, de ez is hamarosan megjelenhet.

Mire használható fel a falusi CSOK?
A falusi CSOK legfontosabb újdonsága, hogy NEM KIZÁRÓLAG az újépítésű ingatlanok vásárlását, hanem a már meglévő használt lakások és házak vételét, bővítését és felújítását támogatja. Érthető, hiszen a fogyó népességű kistelepüléseken nem nagyon vannak újépítésű projektek, az ingatlanárak miatt pedig építkezni sem igazán éri meg, mert egy újépítésű ingatlant végül annyiért sem lehet esetleg eladni, mint amennyibe maga az építkezés került.
A falusi CSOK-kal azonban megújulhatnak a régi, korszerűtlen épületek, illetve az üresen álló ingatlanok megvásárlása is sokak számára megérheti, hiszen a maximális 10 millió Ft támogatás a legtöbb helyen hitel nélkül is elég a vásárláshoz.

Mekkora támogatás kapható a falusi CSOK-kal?
A falusi CSOK támogatási összegei megegyeznek a „normál" CSOK újépítésű ingatlanokra érvényes összegeivel. Eszerint 1 gyermeknél 600.000 Ft, 2 gyermeknél 2.600.000 Ft, 3 gyermeknél 10.000.000 Ft a vissza nem térítendő támogatás maximális összege. Fontos még, hogy korszerűsítésre valószínűleg a falusi CSOK összegének fele jár majd csak. De ez persze még változhat.
E mellé természetesen igényelhető a már használt lakások vásárlására is felhasználható, akár 10 millió Ft-os, maximum 3% fix kamatú CSOK-hitel is.

Mikortól lehet igényelni a falusi CSOK-ot?
Azt ígéri a kormány, hogy még tavasszal elfogadhatják az ehhez szükséges törvényjavaslatot, a falusi CSOK pedig legkorábban július 1-től, legkésőbb szeptember 1-től lesz igényelhető.

Forrás: Bankmonitor



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink, kiváló ingatlan szakjogász irodánk, hitelügyintéző csoportunk, és energetikai tanúsítvány készítésével foglalkozó mérnökcsapatunk garantáltan minden, az ingatlannal kapcsolatos ügyben segítségére tud lenni.

Eladnám az ingatlanomat

Ahol találkozhat velünk