Érdemes-e most ingatlanba fektetni, ha van 30, 60 vagy 90 millió forintunk?

Érdemes-e most ingatlanba fektetni, ha van 30, 60 vagy 90 millió forintunk?

Még a nem annyira kedvező gazdasági helyzetben is akadnak olyanok, akiknek van úgymond “elfekvő” pénzük, és azon gondolkodnak, hogy ingatlanba tegyék ezt. A kérdés, ami ilyenkor felmerül, hogy vajon érdemes-e? És ha igen, milyen összeget?

Miközben néhány évvel ezelőtt sokat emlegették az ingatlanközvetítők a befektetőket, akik kiadásra vásároltak ingatlanokat Budapesten, a számuk mára erősen lecsökkent. Ugyanakkor most is akadnak olyanok, akik szeretnék valamilyen értékálló befektetésbe tenni meglévő pénzüket, és sokaknak jut elsőként eszébe ilyenkor az ingatlan, ami már "bizonyított". Mit mondanak a szakértők, érdemes-e, és ha igen, mennyit és mibe érdemes fektetni?
30 millió forintért az I., II., III. és a XII. kerületekben vagy panelt lehet kapni, vagy pedig ki lehet fogni 25-30 millióért egy egyszobás garzont, esetleg valamilyen "szépséghibás" kis lakást - mondta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan észak- és bel-budai irodájának szakmai vezetője.
Ha befektetői szempontból tekintünk ezekre a lehetőségekre, akkor azt látjuk, hogy a panel nem igazán válság-álló, hiszen panellakásoknál szokott mindig elsőként beindulni az árak esése, amennyiben valamilyen gazdasági probléma bontakozik ki. Igaz ez jelen helyzetben is, vagyis egy jó ideje már tapasztalható a panelárak csökkenése, ami egyelőre nem is látszik megállni.
Nagy Andrea szerint a másik lehetőség egy egyszobás garzon vagy valamilyen "hendikepes" lakás, melynél felmerül valamilyen probléma, például ázik. De ha hozambecslést számolunk, akkor azt látjuk, hogy az elvárt 20 éves megtérülést most nem hozza egy ilyen ingatlan, hiszen egy garzont 80, maximum 100 ezer forintért lehet kiadni a bel-budai kerületekben.
A szakértőnek ennek ellenére az a véleménye, hogy ha van valakinek befektetni való 25-30 millió forintja, akkor érdemes lehet egy téglaépítésű garzont venni rajta, mert jelenleg más befektetési lehetőségek sem mondhatók kedvezőbbnek. Azt is megjegyezte, hogy az az összeg, amivel már jobb befektetéseket lehet eszközölni a budai kerületekben, inkább 60-90 millió forint.
Ezeken az árszinteken már sokkal szélesebb a kínálat, jobban lehet alkudni, és ki lehet fogni olyan ingatlant, mely valóban jó minőségűnek tekinthető, így jó üzlet lehet a jövőre nézve. Nem véletlen, hogy most azt tapasztalják az ingatlanközvetítők, hogy a nagyobb értékű ingatlanok körében élénkebb a mozgás - a módosabb emberek keresnek ingatlanokat -, az I., II., XII. de akár a III. kerület ingatlanpiacán is - tette hozzá.
Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben Budapesten jelentősen megnőtt a kiadó bérlakások száma az elmúlt hónapokban, az agglomerációban ezt nem tapasztalni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki kiadással hasznosítaná az általa megvásárolt ingatlant, akkor könnyű dolga lesz. Ennek kapcsán egy példát is említett, miszerint Szigethalmon az iroda által kiadásra kínált 55 négyzetméteres, nappali plusz két hálószobás sorházi lakásra 120 ezer forintos bérleti díjért egy órán belül legalábbi 15 telefonhívás érkezett, és a legelső személy, aki megnézte, ki is vette azt.
Egy ilyen ingatlan eladási ára jelenleg mintegy 25 millió forint a dél-pesti agglomerációban, így ha egy befektető 30 millió forinttal rendelkezik, akkor biztos bevételi forráshoz juthat egy sorházi lakás megvásárlása révén. Ugyanakkor ezért az összegért legfeljebb még könnyűszerkezetes házat vagy erősen felújításra szoruló családi házat tud errefelé vásárolni.
A jó állapotú családi házak ára viszont már 50-60 millió forint környékén alakul, tehát jelentősebb befektetést igényelnek, ugyanakkor egy ilyen ingatlan is viszonylag könnyen kiadható 150-160 ezer forintos havi díjért. Az is igaz viszont, hogy most nem nagyon találkozni befektetővel ezekben a kategóriákban, inkább csak telkek piacán futnak bele olyan érdeklődőkbe, akik befektetési célból vásárolnának - tette hozzá Marosvölgyi Gabi.
Hasonlóan látja a helyzetet Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának vezetője is, aki elmondta, hogy 30 millió forintért ebben a dél-pesti régióban is meg lehet vásárolni egy felújított kisebb panelt, vagy egy felújítandó nagy méretű panellakást, esetleg egy kisebb felújítandó házat, illetve felújított házrészt.
Ez az a kategória, mely hamar kiadható, tehát befektetésnek is ideális - tette hozzá a szakértő. Ráadásul a belvárostól eltérően itt - különösen a kertkapcsolatos ingatlanok esetében - hamar találnak bérlőt a tulajdonosok. Azt is megjegyezte, hogy ha házat vagy házrészt vesz az érdeklődő, az nagy eséllyel bővíthető, és a mostani családtámogatási elemekkel gazdaságosan megvalósítható egy felújítás vagy bővítés. Ezt így gondolják a vevők is, mert Rencsevics Mária tapasztalatai szerint egyre több a megtekintő ebben a kategóriában.
Végül Nagy Andrea még felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak semmiképpen nem érdemes a pénzüket ingatlanba fektetni, akik bármikor megszorulhatnak, esetleg szükségük lehet az adott összegre, mert egy ingatlan értékesítése bizonyos piaci helyzetekben nem egy gyors folyamat. Csak az vegyen befektetési célból ingatlant, aki hosszabb távon tud gondolkodni - tanácsolta szakértő.



További ingatlan hírek

Szeretne többet megtudni?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk