Elengedhetetlen az állami bérlakásprogram
Az ingatlanszakma, az építőipar szereplői egyöntetűen és határozottan sürgetik az állami szerepvállalást: a bérlakásprogram ugyanis szociális alapon segíthet a rászorulóknak, átmeneti megoldást nyújthat a munka után költözőknek, nem mellesleg az egekbe szökő bérleti díjakat is csökkentheti – mutat rá Balla Ákos ingatlanszakértő, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője. Blogstar-interjú.
Előző interjúnkban már érintettük a témát: nemrégiben nagyszabású lakáspolitikai konferenciát szerveztek a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. Ahogy Ön többször utalt rá, az állam szerepét, feladatát egyre többen firtatják a bérlakás típusú fejlesztésekben, és az Indexhírportál is azzal a címmel közölt részletes tudósítást a szakmai seregszemléről, hogy „Már az építőipari lobbi is bérlakásrendszert követel”. Emellett arra is kitért az írás, amiről nem egyszer szót ejtettünk itt a Blogstaron, jelesül hogy sürgősen meg kell változtatni az ingatlanpiacot szabályozó, elavult törvényeket. Ébredeznek a szakértők, a szakmai szereplők? Mi volt ebből a szempontból a rendezvény fő tapasztalata?
Rendkívül előremutatónak tartom, hogy Bajkai István ügyvéd, fideszes országgyűlési képviselő érdekes előadásában felhívta a figyelmet a lakástörvény visszásságaira! Ahogy említette, korábban erről a témáról magam is nyilatkoztam a Blogstarnak,rámutatván: elengedhetetlen lenne a jogszabályok aktualizálása, a zűrzavaros bérlakáspiac állami rendezése.
Nagyon örülök, hogy a jogalkotók is belátták: a jog ma nem tisztázza kellően a bérbeadás és a bérbevétel helyzetét, és nekilátott, hogy rendbe tegye a törvényi hátteret.
A jelenlegi viszonyok tarthatatlanságát jelzi, hogy sokszor azért nem tud valaki bérbe venni egy ingatlant, mert a bérbeadó attól tart, nem fogja tudni érvényesíteni jogait – és a félelem nem is alaptalan, tekintettel arra, hogy időről időre hallani olyan jogi hercehurcákról, hogy csak hosszú idő után lehet valakit kiköltöztetni a bérleményből, ha nem akar menni, ami komoly károkat okoz a bérbeadónál. Ez persze azt is jelenti, hogy aki bérbeadási céllal vásárol lakást, egyúttal be is árazza ezt a kockázatot. Miután jelenleg a bérleti díjak érvényesíthetősége kapcsán is némi bizonytalanság jellemzi a piacot, a magánlakások bérbeadói magasan árazzák be lakásaikat.
Mit jelenthet ebből a szempontból, hogy törvényhozói, ha tetszik, akár kormányzati oldalról Bajkai István is „szabályozási mizériákról, átmenetinek szánt, de még mindig érvényben lévő, illetve több sebből vérző jogszabályokról” beszélt?
Bajkai István a fent vázolt jogbizonytalanságokat ismerte el, ezekre mutatott rá, egyúttal előrevetítette a lakástörvény küszöbön álló aktualizálását. Amennyiben ez megtörténik, az komoly pozitív változásokat indíthat el az ingatlanpiacon. Ha ugyanis a tulajdonos érdekei könnyebben érvényesíthetőek lesznek, és nem kell károkozástól tartania, várhatóan picivel alacsonyabb bérleti díjakért is oda fogja adni a lakását. Vagyis
ha 21. századivá tesszük a lakástörvényt, az önmagában máris bérletidíj-csökkentést indíthat el, aminek a kedvező össztársadalmi hatását aligha szükséges részletezni.
Reményteli, hogy a jogalkotók végre pontokba szedték, mit kell kigyomlálni, és komoly esély mutatkozik rá, hogy ősszel megújulnak a bérlakáspiacot szabályozó törvények, azaz a jogállamiság kritériumainak érvényesítése stabilizálhatja végre a piacot.
Ami mindenféleképpen örvendetes, de hogy lesz a jogállamiság kritériumainak érvényesítéséből jelentős volumenű állami bérlakásprogram?
Az utóbbi években is láttuk, az állam hajlamos szociális szerepet is felvállalni, amire tipikus példa a csok, mely nem is annyira lakás-, mint inkább családpolitika. A bérlakásprogram egyszerre lakás- és családpolitikai kezdeményezés lenne, ám a konferencián továbbra sem az állami szereplők beszéltek erről, hanem a piaci szegmens sürgette. Vagyis az a helyzet, hogy
a piaci szereplők tolják rá a feladatot és a felelősséget az államra, hogy vállaljon szerepet egy komoly bérlakásállomány megteremtésében. Éspedig tegye ezt azért, mert ezzel a konstrukcióval egyrészt szociális alapon segíthet a rászorulóknak, másrészt átmeneti megoldást nyújthat a mobilitás terén a munka után költözőknek, harmadrészt egy ilyen nagyszabású programmal a bérleti díjakat is csökkentheti.
Ha ugyanis kedvező bérleti díjú bérlakásprogrammal lép a piacra az állam, akkor a magánszereplők sem kérhetnek többet a portékáért, tehát minden egyes piaci lépés mérsékelheti az egekbe törő lakásbérleti díjakat.
A Wekerle-lakáskonferencián Borsi László, a Lakásvásár Médiacsoport elnöke, a főiskola oktatója úgy fogalmazott: rendkívül egészségtelen a saját tulajdonú lakások és a bérlakások aránya Magyarországon, mert „sehol a világon nincs ilyen alacsony bérlakáshányad”, és az állam által menedzselt korrekciót sürgetett a „kényszertulajdonlás” visszaszorítására. Egyetért ezzel?
Véleményem szerint ebbe nem szabadna beleavatkoznia az államnak. Tradicionális mentális tényező, hogy mi, magyarok ragaszkodunk a magántulajdonunkhoz. Hosszú hagyománya van, hogy más országokhoz képest magas a magántulajdon aránya, és – gondoljunk csak a csokra – az utóbbi évek kormányzati intézkedései is ezt a berögződést erősítik. Nem lenne szerencsés, ha egy hirtelen fordulattal úgy akarnánk átformálni a társadalmat, hogy ne legyen magántulajdonunk, inkább béreljünk ingatlant. Ha már így alakult, tekintsük ezt egyfajta hungarikumként, mellyel együtt kell élni, és amit a piac tökéletesen szabályoz.
Ezt kiegészítve, e mellett kellene létesíteni egy olyan bérlakáspiacot, mely ha majd trendibb és vonzóbb lesz, akkor talán az Y generáció mondjuk húsz év múlva magától levetkőzi az említett mentális berögződést, és az ingatlanpiac erőszakos beavatkozás nélkül, önmagától is átalakul.
Hangsúlyozom ugyanakkor: az állami bérlakásprogram széles társadalmi rétegek számára biztosíthatná a lakhatás minimumának megteremtését, ezért tartja a szakma elengedhetetlennek.
Ön szerint mi módon fűzhetné fel a kormányzat a jelenlegi családpolitikai törekvéseire az állami bérlakásprogramot lakás-, társadalompolitikai és kommunikációs szempontból?
Nézze, a következő egy-két évben lényegét tekintve a megcélzott családok kihasználják a csokos lehetőségeket. A kétgyermekesek harmadik gyermeket vállalnak, megszületnek a „csokos” gyermekek, és várakozásaink szerint elkezd majd visszaesni a konstrukció iránti érdeklődés.
Semmiképpen sem tartanám szerencsésnek, ha az állam „túltáplálná” az igényeket például magasabb összegekkel vagy a negyedik gyermek ösztönzésével, ehelyett a most a csokra szánt figyelmet, energiát, pénzt bérlakásokra kellene fordítani.
Mindezt úgy kommunikálhatná a kormányzat, hogy bizonyos peremfeltételek mellett saját tulajdonhoz tud juttatni embereket, de annak is képes lakást, lakhatást biztosítani, akinek nincs meg az önereje, vagy valamilyen más okból kiesik a csok-rendszerből, ám rendes adófizető magyar polgár. Ily módon fontos szociális, társadalmi szerepet tölthetne be az állami bérlakásprogram.
Úgy tűnik, mintha a kormányzaton kívül minden szereplő, az ingatlanszakma, az építőipar és a társadalomtudósok is egyetértenének abban, mi a követendő irány. Helyesen fogalmazunk, ha azt mondjuk, már csak a döntéshozókat kell átbillenteni?
Túlzás nélkül állíthatom, az ingatlanszakma minden, a sajtóban, konferenciákon és különféle fórumokon megnyilatkozó szereplője egyértelműen és egyöntetűen kiáll a bérlakásprogram szükségessége mellett. Egységes szakmai vélekedésünk szerint ebben komoly feladat és szerep hárul az államra. Ezzel együtt csak mérsékelten merném számon kérni az államot, hiszen a csokkal nagyon sokat tesz, komoly költségeket is vállal, és eszetlenség lenne túlzott költekezésbe hajszolni a központi költségvetést. A lakáskonferencián is elhangzott, a GDP 5 százalékát fordítja az állam a csok fenntartására, finanszírozására, szóval badarság lenne azt kívánni, hogy toljunk bele még 5 százalékot a bérlakásprogramba is.
Jómagam abban látok lehetőséget és potenciált, ha a kormányzat bebüdzsézi, hogy a GDP 4-5 százalékát most már állandó jelleggel a családok lakhatására szánja.
Amikor ugyanis elkezd kopni a csok jelentősége, mert megszülettek a gyerekek, és mondjuk 3 százalékra esik vissza a GDP-aránya, akkor az állam dönthet, hogy a fennmaradó 1-2 százalékot útépítésre, népjóléti célokra, közcélú feladatellátásra, stadionépítésre vagy bérlakásprogramra fordítja. Azt hiszem, aligha kérdéses, én melyik mellett teszem le a voksomat...
Következő interjúnkban Balla Ákos azt elemzi, mit érdemes mérlegelniük a vevőknek, amikor azon töprengenek, hogy lakást vagy családi házat válasszanak.
További ingatlan hírek
-1289333.jpg)
-1285104.jpg)
-1259673.jpg)
-1251318.jpg)
-1228393.jpg)
-1194486.jpg)
