Augusztus 20-ig már aligha jut le a Balatonra

Augusztus 20-ig már aligha jut le a Balatonra

Szédítő tempóban kapkodják el a balatoni szállásokat, foglaljon most, ha nem akar teljesen lemaradni!

Már csak elvétve találni 5000 forint/fő/éj alatt szállást a Balaton környékén az augusztus 20-i hosszú hétvégére – derült ki lapunk a Szállás.hu-n végzett kereséséből. Oldalakon keresztül lehet legörgetni a foglalt szállásokat, míg találni nagy nehezen egy-egy szobát, s hát az sem feltétlenül parti szállás…

A legtöbb szállás eleve kiköti, hogy csak egyben lehet lefoglalni a hosszú hétvégét, s ahol nem, ott pedig már jellemzően a hétvége egy részére teltház van, tehát csak a fél hétvégére lehet szobát kapni. Kiemelt területek Siófok és Balatonfüred, valamint gyermekes családok részére a dél-balatoni rész - innen is leginkább Balatonlelle.

„Az augusztus 20-i hosszú hétvégére már a legtöbb balatoni szálláshely foglalt. Aki nem gondolkodott időben, az már Siófokra vagy az északi partra nem fog tudni szállást foglalni. A balatoni nyaralóhelyek mellett különösen népszerű úti célok a hosszú hétvégére a nagyobb fürdővárosok is, mint például Zalakaros vagy Hajdúszoboszló” – mondta a VG-nek Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Hozzátette: mintegy egy hónappal ezelőtt nőtt meg érezhetően a foglalások száma a hosszú hétvégére, viszont az igazi hullám két hete indult be, ugyanakkor néhányan előrelátóbbak voltak, ők már fél évre előre kerestek szállást.

A tavalyi adatokkal összevetve idén jóval több foglalás érkezett erre a 4 napra, 35 százalékkal többen kerestek és foglaltak szállást, mint 2012-ben.

A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint az idei hét hosszú hétvégét a megkérdezett háztartások 12,4 százaléka használja ki utazásra. A hosszú hétvégéhez kapcsolódó utazások 76,7 százaléka belföldi, 21,8 százaléka külföldi, vagyis arányaiban több a belföldi utazás, mint általában az utazásoknál.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk