“Átmeneti év” lesz 2024 a hazai ingatlanpiacon

“Átmeneti év” lesz 2024 a hazai ingatlanpiacon

A most már jól láthatóan ingatlanpiaci mélypontot jelentő 2023-as év után kilábalásra számíthatunk, mivel akad néhány olyan tényező, melyek segítik az ingatlanpiacot a felfelé vezető úton. Ezzel együtt lesz olyan szegmens, amelyben az árak is emelkedésnek indulhatnak.

A 2023-as év az ingatlanpiac számára az elmúlt 10 év legnehezebb és leggyengébb forgalmát hozó éve volt - szögezte le Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója, aki szerint ugyanakkor a jövő évet illetően egyelőre nagy a bizonytalanság.

Mindenesetre most arra számítanak, hogy a 2024-es év egy "átmeneti év" lesz, amikor az ideihez képest megkezdődhet az erősödés az ingatlanpiacon, de azt is biztosra veszik, hogy egyelőre még nem fog visszatérni az elmúlt években megszokott magas tranzakciószám, ahogy nem fog átfordulni a piac kínálatiból keresletibe.

Néhány tényezőt már lehet látni, melyek befolyásolják a piac irányát. Ezek közé tartozik a januártól elérhető CSOK Plusz, mely a szakértő szerint komoly segítséget nyújthat a hitelt felvevő és gyereket vállalni szándékozó családoknak, hiszen a piaci kamatok töredékért juthatnak forráshoz, ráadásul a vállalt gyermekek után járó kedvezmény is vonzó lehet számukra.

Hiszen a CSOK Plusz esetében egyrészt maximum három százalékos a kamat, ráadásul három gyermek esetében 50 millió forintos összeget is igényelhetnek a családok. Emellett pedig minden megszülető gyermek után 10-10 millió forintot le lehet írni a kölcsönből. Az persze kétségtelen, hogy sokak számára még egy ekkora hitel mellett sem egyszerű a jelenlegi árszinteken a családjuk számára megfelelő ingatlant vásárolni, mivel a törlesztőrészlet a kedvező kamat ellenére is komoly részt szakíthat ki a havi jövedelemből. Ráadásul a CSOK Plusz csak azok számára kihasználható támogatás, akik még gyermekvállalás előtt állnak, ez pedig leszűkíti a potenciális igénylők körét.

Mindezeket figyelembe véve, a Balla Ingatlan szakértőinek számításai szerint a támogatással érintettek száma nem fogja meghaladni az évi 10 ezret, vagyis ennyi család lehet most Magyarországon, mely igénybe tudja és akarja venni ezt a támogatást.

Balla Frigyes várakozásai szerint a CSOK Plusznak lesz azonban egy másik hozadéka is, mégpedig az, hogy a támogatás körüli nagy médiavisszhang hatására sok olyan ingatlantulajdonos, akinek ingatlana beleesik a támogatással érintett kategóriákba, tovább fogja emelni az eladásra kínált ingatlana árát. Ez pedig azt jelenti, hogy egyrészt a támogatás mértéke részben vagy egészben, de be fog épülni az árba, másrészt pedig a magas árak miatt nyílni fog az olló a kereslet és a kínálat között.

A változó CSOK-on túl szintén élénkíthetik az ingatlanpiacot a csökkenő hitelkamatok, ugyanis a Balla Ingatlannál arra számítanak, hogy a 2023-as évre jellemző 8-9 százalékos hitelkamatok némileg mérséklődnek, és a jegybanki alapkamat csökkenéseit követően év végére akár 6-6,5 százalékos jelzáloghitelek is elérhetővé válnak a többség számára.

Ez pedig már az a pont, ahol sokak fejében ismét megfordul a lakásvásárláshoz kapcsolódó hitel felvételének gondolata. Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője is úgy vélekedett, hogy komolyabb változást az eredményezhetne, ha a kamatszintek 5-6 százalék környékére csúsznának vissza. Hiszen korábban is az 5 százalék körüli szintek voltak azok, melyek megmozgatták a vevők fantáziáját.

Balla Frigyes szerint egy további befolyásoló tényező pedig az lehet, hogy a befektetők figyelme ismét jobban az ingatlanpiac felé fordulhat, ugyanis lesz egy olyan szűkebb kör, melyet a csökkenő hozamú állampapírok már nem szólítanak meg.

Sebestyén Tamás szerint is sokat lendíthetne az ingatlanpiacon, ha visszatérnének a befektetők az állampapírokból, amire ő is lát némi esélyt, hiszen az újabb állampapírok már kevésbé vonzók számukra. Ugyanakkor sokan, akik korábban bevásároltak állampapírból, most még egy jó ideig a befektetésükben maradhatnak - jegyezte meg.

Balla Frigyes végül megjegyezte, hogy ha a számokat tekintjük, akkor a fentebb felsorolt tényezőknek köszönhetően az idei évre várt 80-100 ezres ingatlanpiaci tranzakciószám 2024-ben 15-20 százalékkal növekedhet, vagyis elérheti a 100-120 ezres szintet az év végére. Ez persze még mindig kisebb, mint a korábbi években megszokott tranzakciószámok, ugyanakkor mégis reménykeltőnek tekinthető az ingatlanszakma számára.

120795_Ingatlaneladas_garanciaval.png



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk