Akadnak olyan pesti kerületek, ahol szinte meg sem érezte a koronavírus-járványt az ingatlanpiac

Akadnak olyan pesti kerületek, ahol szinte meg sem érezte a koronavírus-járványt az ingatlanpiac

Azon kívül, hogy kismértékben növekedtek az alkuk, és szerényebb az érdeklődés a panellakások iránt, nem igazán hozott változást a Covid-19 a kelet-pesti külső kerületek ingatlanpiacán. A szakértő a jelen helyzet alapján optimista, és úgy látja, hogy a közeljövő sem tartogat meglepetéseket.

Mindössze két-három hetes megtorpanást okozott még márciusban a koronavírus-járvány és annak hatásai Kelet-Pest, azaz a X. és XVII. kerület ingatlanpiacán - jelezte Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője. Ahogy ez a néhány hét letelt, máris érezni lehetett, hogy érkeznek a piacra azok a vevők, akik számára sürgető volt a vásárlás, hiszen éppen kiköltöztek egy ingatlanból, így szükségük volt helyette egy másik otthonra, amit persze meg is kellett találniuk.

A kereslet és a kínálat nem esett vissza, így a hirdetési árak esetében sem következett be változás - tette hozzá a szakértő, aki megjegyezte ugyanakkor, hogy az alkuk azért érezhetően nőttek: különösen a panellakások és a nagyobb, korszerűtlenebb házak esetében. Így sem nagyobb azonban a különbség 5 százaléknál az eladási és a hirdetési árak között.

Ekkora, illetve ennél kisebb mértékű alkuval lehet kalkulálni, ha valaki errefelé ingatlant vásárolna, és persze a vevők számolnak is azzal, hogy valamennyi alku belefér a hirdetési árba. Ugyanakkor az 5 százalék feletti árengedmények elég ritkák. Sőt, ha egy vevő ténylegesen megtalálja azt az ingatlant, amire vágyik, és nem kell kompromisszumokat kötnie, akkor még akár hirdetési áron is hajlandó vásárolni.

Ennek következtében az értékesítési idők sem nyúlnak a végtelenbe a két kerületben: még most is akár napok alatt el lehet adni a jó minőségű és keresett ingatlanokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy a nehezen eladható ingatlanok viszont sokkal hosszabb ideig megakadnak a kínálatban, és ezek miatt nem is igazán érdemes átlagot számolni az értékesítési idők kapcsán - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

Kántor Istvánné tapasztalatai szerint most a leginkább az új, illetve 2000 után épült ingatlanokat keresik a vevők, de minden olyan ingatlant viszonylag könnyű eladni, ami nem igényel nagyobb felújítást, átalakítást. A jó beosztású, felesleges közlekedőktől és kieső terektől mentes ingatlanokra a legkisebb mérettől a legnagyobbig, a garzontól a két-három önálló lakrészesig határozott igény mutatkozik, illetve a két kerület bármely része lehet célpont, ahol jó az infrastruktúra és rendezett a környezet - tette hozzá.

Szintén jelentős igény érezhető az újépítésű lakásokra. Mint a szakértő fogalmazott: "minden eladható, ami új", ráadásul ezek az újépítésű ingatlanok hirdetési árért kelnek el. Az újépítésűek esetén csak elvétve van lehetőség alkura, aminek az az oka, hogy a beruházók pontosan tudják, mire van igény, így méretet, szobaszámot, elrendezést tekintve olyan ingatlanokat építtettek, melyek könnyen értékesíthetők.

A vevők nagyobb része egyébként hitelre, vagy legalábbis részben hitelre vásárol: a hitel segítségével megvett ingatlanok aránya nagyobb, mint a készpénzes vásárlásoké. Azt is megjegyezte ugyanakkor a Balla Ingatlan közvetítője, hogy mára némileg megfontoltabbá váltak a hitelt felvevők, és nem feszítik a határaikat. Vannak még ugyan, akik a minimális önerővel vásárolnak, de csökken a számuk.

Ami pedig a jövőt illeti, Kántor Istvánné szerint nem valószínű, hogy jelentős változásra kerülne sor az elkövetkező hónapokban. Mint mondta, az élethelyzetek továbbra is folyamatosan alakulnak, melynek következtében mindig szükség lesz arra, hogy a vevők és az eladók megtalálják egymást az ingatlanpiacon.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk