A Kúria sem tud mit kezdeni a devizahitelesekkel

A Kúria sem tud mit kezdeni a devizahitelesekkel

A Kúria felfüggesztette a pert, és az Európai Unió Bíróságához fordult.

A pert Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke indította még tavaly a devizahitelekkel kapcsolatos banki gyakorlat miatt. Káslerék álláspontja szerint a bankok megtévesztették a hitelfelvevőket, amikor a kezelési költséget devizában állapították meg. A pert első fokon a devizahitelesek nyerték az OTP ellen.

A Kúria most azt kéri, hogy az Európai Bíróság gyorsított eljárásban döntsön, „figyelemmel az ügy kiemelt társadalmi jelentőségére".

A Kúria egyébként még tavaly decemberben útmutatót adott ki arról, hogyan viselkedjenek a bíróságok a hasonló ügyekben. A devizahitelesek szempontjait is figyelembe vevő dokumentum egyebek mellett kimondja, hogy mely esetekben, miként kell a bíróságnak egy-egy szerződési kitétel semmisségére vonatkozó keresetet elbírálni. Alapvetően két okból lehet semmis egy devizaszerződés: ha valamely törvénybe ütközik, vagy ha a bank egyoldalú szerződésmódosítási joga indokolatlanul széles.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk