A belvárosi aranyháromszög lakásárai nem emelkedtek

A belvárosi aranyháromszög lakásárai nem emelkedtek

De még mindig meghaladják a kerületi átlagot. Három, a szórakoztatóipar által felkapott budapesti terület - a Liszt Ferenc tér, a Kazinczy utca, valamint a Ráday utca - lakásárai is csökkentek a válság előttiekhez képest, de még mindig meghaladják a kerületi átlagot.

A Liszt Ferenc tér lakáspiaci forgalma sosem volt jelentős, a válság előtt is 10-20 lakás cserélt gazdát évente, 2008 óta pedig 10 alá esett az éves tranzakciók száma; köszönhető ez egyrészt a relatív korlátos lakáskínálatnak, másrészt a gyakran 400-500 ezer forintot elérő négyzetméteráraknak.Az átlagár az idei első kilenc hónap eladásai alapján 390 ezer forint körül alakult egy négyzetméterre vetítve, míg a VI. kerületi átlag 240 ezer forinton áll.

Bár a Kazinczy utca árai meghaladják a VII. kerület átlagárait, a 2008-tól tapasztalható lefelé tartó tendencia ebben az utcában is érezhető. Jelenleg a használt téglalakások egy négyzetméterre vetített ára 270 ezer forint körül alakul, míg a VII. kerületé 210 ezer forinton áll.

A Ráday utca is vesztett varázsából, főleg, ha a 2008 előtti időkhöz viszonyítjuk, amikor 300 ezer forint felett volt a fajlagos lakásár. Jelenleg 280 ezer forint körül lehet egy négyzetméternyi lakást vásárolni, míg a IX. kerületi átlagár alig több, mint 200 ezer forint. Amíg korábban sok külföldi vásárolt lakást ebben az utcában, addig mára szinte elfogytak a külföldi vásárlók.

(forrás: gazdasagiradio.hu)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk