Ezentúl sokkal nehezebb lesz kocsmát nyitni a bulinegyedben

Ezentúl sokkal nehezebb lesz kocsmát nyitni a bulinegyedben

Az önkormányzat megelégelte, hogy Belső-Erzsébetvárosban minden nap hajnalig tart a buli.

A VII. kerületi önkormányzat október 3-án egy rendkívüli ülésen vitatja meg Belső-Erzsébetváros, azaz a bulinegyed jövőjét, jó eséllyel szigorítják a jelenlegi rendeleteket. A kerület csütörtök este kiküldött sajtóközleménye alapján körülményesebb lehet alkoholt áruló vendéglátóhelyet üzemeltetni az Erzsébet körút, Király utca, Károly körút és Rákóczi út által határolt területen.

Ha a testület elfogadja az alábbi javaslatokat, azzal jelentősen korlátozzák, hogy további szórakozóhelyek, kocsmák nyíljanak a környéken.

Az előterjesztés ugyanis megtiltaná, hogy az önkormányzat saját tulajdonában lévő helyiségek szeszesital árusító üzlet céljából kerüljenek bérbeadásra, illetve a már kiadott helységek funkcióváltását sem támogatják.

Ezen kívül nagyobbra cserélnék a kukákat, és a köztisztaságra is többet fordítanának. A bulinegyedet érintő Klauzál téren felújítanák a nyilvános vécét, illetve a Kazinczy utca és Király utca sarkán lévő játszótéren új illemhelyiséget építenének. Az önkormányzat növelné az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság létszámát és több rendőr járná az utcákat.

És végül az előterjesztés alapján jövő héten arról is szavazhatnak, hogy a frekventált részeken állandó közterület-felügyelői jelenlétet biztosítsanak.

Borítókép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Forrás: hir24



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk