VII. Kerület, Murányi utca, 78 m²-es, társasházi lakás, 2+1 félszobás
VII. kerületi, 78 m2-es lakás, három szobával, tágas terekkel, karbantartott társasházban eladó a Murányi utcában.
Világos lakást keresel, de nem szeretnél sokat lépcsőzni?
Ennek a földszinti lakásnak az ablakai ugyan az utcára is nyílnak, de senki nem tud bekukucskál rajtuk, mert olyan magasan vannak.
Ez az ablakok olyan nagy felületűek, hogy meglepődsz, mennyire világos emiatt a lakás.
A lakás
Bejárata az udvarról nyílik. A szobák ablakai nem csak ebbe az irányba, hanem az utca felé is nyílnak, amelyek dél-nyugati fekvésűek. Annak ellenére, hogy egy földszinti lakásról van szó, igazán szerencsés fekvésű, a napfény közvetlenül is besüt déltől, egy ideig. A (~60 cm) vastag falak és az árnyékolt helyzetnek köszönhetően nem is forrósodik fel a lakás az egyre melegebb és megterhelőbb meleg évszakokban sem. A bejárati ajtó és a szoba ablakai ellentétes irányba nyílnak, így könnyedén átszellőztethető a lakás. A fürdőszoba a konyha és a kamra egy-egy ablakkal nyílik a lichthófra, azaz a bevilágító udvarra. A szellőztetés egyébiránt ezeken az ablakokon keresztül is megoldható.
A lakásról elmondható, hogy tág terekkel rendelkezik, amelyet a hatalmas, 400 cm-es belmagasság tovább növel. A lakás 78 m2-e egy széles előszobából, kényelmesen nagy konyhából, két 20 m2-nél is nagyobb szobából, egy 7,5 m2-es kisszobából (régen cselédszobának nevezték), méretes fürdőszobából, külön WC-ből és egy régimódi kamrából áll.
A belmagasság lehetővé tette, hogy a tárolószekrényeket olyan magasságba lehetett szerelni, ahol nem csorbítja a tágasságérzetet, de mégis rengeteg hasznos tárolóhelyet nyerhet vele a lakás. A kisszobába egy galériát is építettek, amely jelenleg szintén a tároló igényt szolgálja ki.
A lakás fűtését és meleg víz ellátását egy gázcirkó látja el, amely a fürdőszobában kapott helyet.
Környezet, társasház, infrastruktúra
Ligetvárosban, a VII. kerület egyik olyan mellékutcájának közepe táján található, amely a Városligethez közel helyezkedik el. Mivel a belváros szívében vagyunk, nem kell aggódni, hogy bármi túlságosan messze lenne, amire a hétköznapokban szükség lehet, gondolok itt iskolákra, óvodákra, orvosra, gyógyszertárra vagy egyéb bevásárlási lehetőségekre. Ha a Hősök terét 17 perc sétával elérhetjük valahonnan, akkor nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy központi helyen vagyunk a fővárosban.
A múlt század elején épült bérház nagy belmagassággal épített szintekből állnak, ahol a földszint mindig a legmagasabb. A társasház belső homlokzatának, a lépcsőháznak és a tetőnek a felújítása is már korábban megtörtént. A társasház gazdálkodása stabil alapokon áll.
Költségek
A víz, csatorna, gáz és elektromos költségek egyenes arányban állnak a felhasználással, mindegyik egyedileg mérhető. A lakás egy fázisú (16A) elektromos áram betáplálással rendelkezik. A közös költség 16.000 Ft havonta, amely a szokásos költségeket fedezi, mint pl. a ház víz és elektromos áram fogyasztása a közös helyiségekben, a biztosítás költsége, illetve megtakarítási alap képzése is ebbe van beépítve. Természetesen a közös képviseleti díjakat is tartalmazza a havi díj.
A lakásban a gázköltség a téli hónapokban 20-23.000 Ft körül szokott lenni.
Közlekedés
Ha nem gyalog szeretnénk megközelíteni a célunkat, akkor a tömegközlekedési eszközök garmada áll a rendelkezésünkre. A 74, 75, és 79-es jelzésű trolik, az M1 metró, illetve a 30, 30A, 230 jelzésű buszjáratok érhetők el néhány perc sétával. Ha gépkocsival szeretnénk bekapcsolódni a város vérkeringésébe, azt játszi könnyedséggel megtehetjük, viszont a környéken számoljunk a fizetős parkolással! Viszont első személygépkocsira évi pár ezer Ft-ért lehet ingyenes parkolást megváltani, a második már drágább ennél.
Elhelyezkedés: 1078, Budapest, VII. Kerület (Ligetváros), Murányi utca
Környezet: városi, bérházas
Közlekedés: Troli 74, 78, 79
- Alapterület 78 m²
- Szobák száma 2
- Félszobák száma 1
- Szerkezet Tégla régi építésű
- Állapot Felújítandó
- Társasház állapota Jó
- Tájolás DNy-i
- Lakások / házrészek száma 24
- Társasház szintjei 4 emeletes
- Közös költség (Vízdíj nélkül) 16 000 Ft / hónap
- Fűtés költség (Télen) 20 000 Ft / hónap
- Építés éve 1920
- Felújítás éve 2000
- Szobák típusa Egybe- és különnyíló
- Belmagasság 400 cm
- Konyhák száma 1
- Konyha típusa Étkezős
- WC-k száma 1
- Fürdőszoba szám 1
- Födém típusa Vasbeton
- Fűtés típusa Gázcirkó fűtés
- Melegvíz típusa Cirkó
- Nyílászárók típusa Fa
- Nyílászárók állapota átlagos