Ma tartják a Kutatók Éjszakáját!

Ma tartják a Kutatók Éjszakáját!

Több mint hetven intézmény mintegy kétezer programmal várja országszerte az érdeklődőket ma a Kutatók éjszakáján.

A budapesti központi eseménynek a Dürer Rendezvényház ad otthont, míg Pécsett a Zsolnay-negyed várja a látogatókat.

A Semmelweis Egyetem csaknem félszáz helyszínén az érdeklődők egyebek mellett interaktív csoportos újraélesztésen, sebészeti és bonctermi bemutatókon, 3D-s anatómiai programon vehetnek részt. Emellett gyerekeknek szóló videoendoszkópos sebészeti gyakorlat is várja a látogatókat az egyetemen.

Az idén húszéves Bay Zoltán Nonprofit Kft. budapesti lézercsarnokában a lézer "ízébe" kóstolhatnak bele az érdeklődők gravírozott sajt és toast formájában, és tükrös fonofóniát is játszhatnak.

Szegeden az állati érzékszervekkel, Miskolcon a tapintható tudománnyal ismerkedhetnek meg a résztvevők, míg a Planetárium közönsége az Uránuszra vezető utat találhatja meg GPS segítségével. Az A38 Hajón zenei workshopok, a Klebelsberg Kultúrkúriában szárazjeges kísérletek színesítik a rendezvényt.

Budapesten rendezik meg a kutatói és szakmai gyakorlati helyek börzéjét, emellett a látogatók megismerhetik többek között a világító élőlények rejtelmeit és hallhatnak a parlagi sasokról, a pécsi Zsolnay-negyedben lesz óriás DNS építés, 3D nyomtatás és túravezetés az emberi test belsejében.

Az Ericsson kutató-fejlesztő központban többek között rendhagyó fizikaórát tartanak közéleti személyiségek részvételével.

(forrás: Hírkereső)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk