Lássuk, mit hozott a jegybank meglepetésszerű lakáshiteles bejelentése!

Lássuk, mit hozott a jegybank meglepetésszerű lakáshiteles bejelentése!

A legtöbb bank kínálatában megtalálható 5 és 10 évre rögzített lakáshiteleknél csökkentek a költségek. A teljes futamidő alatt ezáltal 100-200 ezer forintot is megspórolhatunk.

Hamarosan jönnek a fogyasztóbarát lakáshitelek Szinte napra pontosan két hónapja hozakodott elő a jegybank a legújabb tervével, amivel a továbbra is drágának tartott lakáshiteleket próbálná olcsóbbá tenni. Számtalan formában adott hangot a jegybank az utóbbi hónapokban abbéli aggályának, hogy a régió átlagához képest túlságosan magasak a hiteleknél alkalmazott felárak. Azonban érdemi változást nem tapasztaltak, ezért új eszközhöz folyamodnak.

Pedig a bankok igazán olcsón tudnak szabad forráshoz jutni. Gondoljunk csak bele, hogy a lekötött betétekre sok esetben csak alig valamivel többet, mint nulla százalékot fizetnek a bankok. Sőt, a bankközi piacon, a többi banktól is nagyon olcsón tudnak kölcsönt felvenni, és azt kihitelezni. A BUBOR 3 havi értéke mindössze 0,16 százalék, vagyis valóban nagyon olcsón kaphatnak hitelt a bankok rövid távra.

A bank ahhoz képest, amilyen szinten kölcsönt kap, arra rátesz még egy jelentősebb kamatfelárat és ezen a megnövelt szinten kínálja a lakáshitelét. Egyéb költségek még rárakódhatnak, de a hitelkamat mértéke nem sokkal alacsonyabb, mint a hitel thm-je.

A jegybank azt találta ki, hogy létrehoz egy „fogyasztóbarát lakáshitel” minősítést, amit az a lakáshitel kaphat meg, amely:

a lakosság széles köre számára elérhető könnyen érthető, összehasonlítható, egyszerű ügyintézés mellett felvehető rejtett költségeket és árukapcsolást nem tartalmaz a hitelfelvevő megváltozott igényeihez rugalmasan alkalmazkodik és a hitelkiváltásokból eredő előnyök kihasználására ösztönzőleg hat. A közlemény akkor úgy fogalmazott, hogy két hónapos egyeztetés indul meg, élesben a rendszer ősztől üzemelhet. Igaz, még távol vagyunk ettől, de megnéztük, hogy a Bankmonitor adatbázisában szereplő lakáshitelek legjobbjai milyen változáson mentek keresztül a bejelentés óta.

Óvatos helyezkedés indult Egyelőre nem ismertek a pontos paraméterek, mindössze arról lehetett érintőlegesen hallani, hogy azok a lakáshitelek kaphatják meg a minősítést, amelyek legalább 3 évre rögzítik a kamatokat (más szóval a kamatperiódus legalább 3 éves).



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk