Annyiba kerülhet a gyerek felnevelése, mint egy lakás

Annyiba kerülhet a gyerek felnevelése, mint egy lakás

A fogantatástól a felnőttkorig rengeteg költsége lehet a szülőnek – mutatjuk, mennyi.

Több számítás is készült már arra, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése, beleértve a láthatatlan költségeket, és a gyermeknevelés miatt elmaradt jövedelmeket is – emlékeztet a Pénzcentrum.hu. A Tárki pl. arra jutott 10 éve, hogy több mint 30 millió forint lehet a költség, de ebben még nincsenek benne az egyetemi tanulmányok.

A lap megemlíti a hvg számítását is – náluk 18 éves korig 70 millió forint jött ki egy gyermekre, kétgyermekes családnál 41 millió forint csemeténként, nagycsaládosoknál pedig 38 millió forint/lurkó.

Saját számításaik szerint:

a várandósság időszaka 913 ezer forint, az első hat év szerény körülmények között 1,35 millió forint, de nem luxus kiadásokat véve már 4,47 millió forint. az alsó tagozat 800 ezer – 1,5 millió forintba kerülhet. a felső tagozatra és gimnáziumra 3 millió forintot hoztak ki, de ha tömegközlekedés, kollégium, különóra, zsebpénz és néha egy-egy márkásabb cipő is van, akkor már 7,176 forintnál tartottak. Így az jött ki, hogy minimum 5,602 millió, de akár (nem luxus szinten) 14,043 millió forint is lehet az első 18 év. És ezek csak a konkrétan a gyermeknevelésre fordított költségek – azt nem vették figyelembe, mennyit ér az a munka, amit a szülők a gyermeknevelésbe fektettek. Pedig az sem kevés.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk