Áprilisban megint elfoglalják a bringások a várost

Áprilisban megint elfoglalják a bringások a várost

Négy Duna-hidat is érinteni fog a XI. kerületet is jobban befűző I bike Budapest bicajos felvonulás, amit egy áprilisi szombaton tartanak.

A tavalyi nagy siker után idén is vállalkoznak a Critical Mass bringás felvonulás utódrendezvényére, az I bike Budapestre a szervezők, akik a Facebookon jelentették be az idei felvonulás tényét, idejét, útvonalát. Az biztos, hogy április 22-én szombaton lesz az egész, és ez várható:

Nagy közös biciklitekerés olyan pontokon, amiket szeretünk és ahol még nem mentünk. Boldog bringaemelés, piknik az elején és a végén, buli a Ligetben.

A gyülekező a Szabadság téren lesz 15:30-kor, fél órával később rajtol a mezőny. Az útvonal valóban szokatlan, főleg a masszív újbudai kitérő miatt:

Szabadság tér – Garibaldi utca – Pesti alsó rakpart – Közraktár utca – Petőfi híd – Irinyi József utca – Karinthy Frigyes út – Móricz Zsigmond körtér – Bartók Béla út – Szent Gellért rakpart – Attila út – Alagút – Lánchíd – József Attila utca – Andrássy út – Olof Palme sétány – Városliget, Királydomb.

18:30 felé várják a célba érkezést, ekkor lesz közös bringaemelés is. Az útvonal le lesz zárva, lesz rendőri biztosítás.

&

24hu vissza a címlapra



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk