“Ma Magyarországon egyszerűen nincs hol lakni”

“Ma Magyarországon egyszerűen nincs hol lakni”

Szabadtéri házibulival “ünnepelték” a civilek a kilakoltatási moratórium végét. Egyre több családot raknak utcára a végrehajtók.

Egy tizenöt és egy tizenhat éves gyerekkel próbálok boldogulni. Az egyikük asztmás.

Böbe dolgai a körülményekhez képest rendben voltak: 2011-ben kapott egy újpesti önkormányzati bérlakást, igaz, csak 32 négyzetméterest és katasztrófális állapotban. “Salétromos volt és penészes – mesélte a 24.hu-nak -, nem csoda, egy 102 éves, alap nélküli ingatlanról beszélünk, amelyre már 1998-ban kiadták a bontási engedélyt, csak valahogy senki nem kezdett neki.”

Talán majd most. Böbe hiába újította fel a lakást, ahogy csak tudta, hiába költött rá eddig félmilliót (“és a fürdőszoba még hátra van”), amikor novemberben beadta a szokásos hosszabbítási kérelmet, nagy csönd következett, majd januárban jött a válasz: nem. “Indoklás nélkül, persze.” Pedig Böbe dolgozott, “operátor vagyok havi százért, vagyis voltam.”

Ha az ember kap egy ilyen levelet, van úgy, hogy pánikba esik és felrúg maga körül mindent.

Végigjárta az összes hivatalt a lakásvédelmi osztálytól a vagyonkezelőig, semmi.

Most úgy tűnik, megint lesz munkám és már az alpolgármesterrel tárgyalok, hogy legalább három hónapot adjon. Mit mondhatnék? Bizonytalan vagyok.

Ha menni kell, nem kap vissza semmit a felújításra fordított pénzből, és B-terv sincs: “Rokonaim nincsenek és az összes imserősömnél adott a lakásprobléma. Ma Magyarországon egyszerűen nincs hol lakni, ilyen ez a világ.”

A kilakoltatások ellen tiltakozó civilek a Bakáts Téren (24.hu / Neményi Márton) Böbe története teljesen tipikus, annak ellenére, hogy ellentmond annak, amit a legtöbben a kilakoltatásról és a kilakoltatott családokról tudni vélnek. Akiket kiraknak, általában balhés, nem fizető, milliós tartozásokat görgető arcként festik le (főleg a sorok között), azt sugallva, hogy megérdemlik sorsukat, hangsúlyozva, hogy “a hivatal mindent megtett, mégsem voltak hajlandóak együttműködni”.

try { tagging.render('article010'); } catch (err) { if (tagging) tagging.log(err); }



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk