Már a magyar babák 15 százaléka külföldön születik

Már a magyar babák 15 százaléka külföldön születik

A statisztikák szerint 2010 óta már több mint 81 ezer gyermek született külföldön, ami megközelíti a magyarországi éves születésszámot.

Az LMP arra hívta fel a figyelmet kedden sajtótájékoztatón, hogy miközben az idei év első négy hónapjában Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebben születtek, addig külföldön 12 százalékkal több magyar gyermek jött világra.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője elmondta, mára minden hetedik gyermek, a magyar babák 15 százaléka külföldön születik a Budapesti Kormányhivataltól és a Központi Statisztikai Hivataltól kért tájékoztatás alapján.

A statisztikák szerint 2010 óta már több mint 81 ezer gyermek született külföldön, ami megközelíti a magyarországi éves születésszámot – fejtette ki az LMP politikusa, hozzátéve, ez a tendencia azt mutatja, hogy a kormány nem tudja megállítani a külföldre vándorlást és nem érti: minél többen hagyják el az országot, annál kevesebben születnek majd az országban.

Kanász-Nagy Máté kiemelte, az LMP az oktatás megújításával, az első diploma ingyenessé tételével, minőségi munkahelyekkel, többkulcsos adórendszerrel, állami bérlakásprogrammal és a gyermekellátás javításával mérsékelné a kivándorlást.

(MTI)



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk