Ritkán lehet indokolt még az 1 milliós négyzetméterár a panellakásoknál

Ritkán lehet indokolt még az 1 milliós négyzetméterár a panellakásoknál

Míg korábban slágertermék volt az ingatlanpiacon a panellakás, néhány éve valamelyest csökkent a népszerűsége, ugyanakkor továbbra is keresett kategória az ingatlanpiacon. Már csak azért is, mert a panellakások esetében jellemzően kisméretű ingatlanról van, ami pedig a vevők elsődleges célpontja most. Ráadásul a befektetők is keresik, hiszen a kisméretű lakások jól kiadhatók.

A panellakások esetében is érvényes az, hogy az 1-3 szobás, maximum 60-65 négyzetméteres alapterületű, jó állapotú, jó helyen lévő, emeleti, erkélyes lakásokat keresik a vevők, vagyis ebben nem következett be változás az elmúlt évek során - mutatott rá Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője.

Dél-Budán a panellakásoknál 800-900 ezer forint közötti átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vásárlók, persze előfordulnak 1 millió vagy annál magasabb négyzetméterárak is, ezek azonban csak kiváló állapot és igényes műszaki felszereltség esetén indokoltak. Egyébként a XI. kerületben a paneleknél Kelenföld a legkeresettebb helyszín, míg a XXII. kerületben a Kossuth Lajos utca - tette hozzá a szakértő.

Ami a bérleti díjaikat illeti, egy jó helyen lévő, átlagos állapotú, másfél-két szobás panellakás esetén a 200 ezer forintot közelítik havonta. Az, hogy bútorozott vagy nem bútorozott bérlakásról van-e szó, 5-10 százalékos differenciát jelent az árban - tette hozzá Nagy Csaba.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének megfigyelései szerint a panellakásoknál kevésbé mertek belevágni az értékesítésbe az idei év első hónapjaiban a tulajdonosok, mint a többi ingatlanpiaci kategória esetében. “Olyan, mintha a panelekből most nem nagyon akarnának mozdulni az emberek” - fogalmazott a szakértő.

Azt is hozzátette, hogy a panellakásoknál a négyzetméterárak 800 ezer forintnál indulnak Zuglóban, vagyis 40 millió forintért már egy szép állapotú, 46 négyzetméteres panellakást lehet kapni a Füredi úti lakótelepen, miközben a bérlakások bérleti díjai tovább araszolnak felfelé: egy garzonlakás átlagos havi bérleti díja már elérte a 150 ezer forintot az idei év elején.

A XIII. kerület esetében is keresettek a kisebb, kétszobás lakások, ahogy a panellakások is, melyek értékesítési négyzetméterárai 700 ezer forintnál jártak az idei év első felében, miközben a a használt téglaépítésű lakások 800 ezer forintos négyzetméterárakon keltek el - mondta Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője.

A III. kerületben szintén érezni az érdeklődést a panellakások iránt. Az 50 négyzetméter körüli panellakások esetében 35-45 milliós árakról beszélhetünk, miközben az ingatlanárak 25 millió forintnál kezdődnek a téglaépítésű, rossz adottságú, de kisméretű lakások esetében, amiből még adott esetben alkudni is lehet - jelezte Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan Bel- és Észak-Budán aktív ingatlanközvetítője. A bérleti díjak kapcsán jelezte, hogy egy 50 négyzetméter körüli panellakás esetében állapottól függően 150-200 ezer forint között alakult a havi bérleti díj.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője mindezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy megfigyeléseik szerint a panellakások az átlagosnál kisebb túlárazottság jellemző, vagyis mintegy 5-8 százalékról beszélhetünk.

Egyébként a kerületben a kisméretű lakások, így például az egyszobás garzonok, illetve az egy plusz egy félszobás, vagy két félszobás lakások azok, melyek az átlagosnál gyorsabban értékesíthetők, illetve a 30-50 négyzetméteres panellakások bérleti díja 140-160 ezer forint körül alakult az év első hónapjaiban - jegyezte meg.

A bérleti díjak kapcsán Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője megjegyezte, hogy ebben a három dél-pesti kerületben egy 60 négyzetméteres panellakás esetében már a 200 ezer forintos havi bérleti díj is reálisnak volt tekinthető, ugyanakkor lokációtól és állapottól függően változik ez az összeg.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk