Rendkívüli hónap ért véget a lakáspiacon, elmaradt a szokásos felpattanás

Rendkívüli hónap ért véget a lakáspiacon, elmaradt a szokásos felpattanás

Jóval nagyobb lett a választék a lakáspiacon januárban az egy évvel korábbihoz képest, a kereslet azonban erősen visszaesett az ingatlan.com friss elemzése szerint, amely az év első hónapját jellemző tendenciákat ismerteti.

Miért volt más ez a január?

"A kereslet nagyjából éves összevetésben 50 százalékkal csökkent, a tulajdonosok és ingatlanközvetítők által feladott eladó használt lakóingatlanhirdetések száma 6 százalékkal mérséklődött. Ugyanakkor a teljes kínálat meghaladta a 130 ezer lakást és házat, ami pedig közel 30 százalékos bővülésnek felel meg" - mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az okokat ismertetve hozzátette: "a korábbi években a január rendre erősen indult, a decemberi uborkaszezont felpattanás követte. Ez azonban most a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt elmaradt. A bázishatást is meg kell említeni, tavaly januárban ugyanis sok befektetési célú vásárló jelent meg a piacon, mivel az inflációs félelmek miatt a lakáspiacon kerestek helyet a megtakarításuknak."

A szakember szerint a tavalyi élénk évkezdethez hozzájárult a kedvezményes feltételekkel elérhető, támogatott zöldhitel is. Egyrészt az új lakások iránti keresletet pörgette fel, emellett az új lakásba költözők egy része a használt lakások piacán adta el a meglévő ingatlant. Idén viszont ez a konstrukció már nem érhető el.
Kereslet-kínálat az országon belül

Az országon belül az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma eltérően alakult. A legkisebb, 28-36 százalékos éves visszaesést Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém vármegye könyvelhette el. Ezzel szemben Budapesten, valamint Baranya, Csongrád-Csanád, Pest, Vas és Zala vármegyében legalább 50 százalékos keresletcsökkenés történt éves szinten.

A feladott hirdetések számát nézve az országos csökkenéssel szemben Nógrád, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér vármegyében 10-43 százalékos bővülés következett be.

Balogh László szerint a keresleti és a kínálati oldal felemás változása összességében a piacon maradó vevők számára a korábbi hónapokhoz képest még kedvezőbb helyzetet jelent az erősödő alkupozíció miatt.

Forrás: ingatlan.com

120795_Ingatlaneladas_garanciaval.png



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk