Hogyan alakulnak most az árak és a forgalom a budapesti ingatlanpiacon?

Hogyan alakulnak most az árak és a forgalom a budapesti ingatlanpiacon?

Úgy tűnik egyelőre nem fordult meg az eddig jellemző áremelkedési trend a budapesti ingatlanpiacon, ugyanakkor néhány kerületben, egy-egy ingatlantípusnál stagnálás érzékelhető az árakban.

Ennek köze lehet ahhoz, hogy a vevők egyre megfontoltabbá válnak, miközben a kínálat minősége is romlik.

Néhol megtorpantak már az árak

Míg az elmúlt években a keresleti piac volt jellemző a XIII. kerületre, addig a helyzet mára megváltozni látszik - derült ki Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetőjének szavaiból. Véleménye szerint az árak elértek egy olyan szintre, ami az átlagemberek számára szinte már a megfizethetetlen. A vásárlók egyre inkább a kijjebb eső kerületekben néznek körül elfogadható árú, eladó ingatlanok után kutatva. Az érdeklődés visszafogottabbá válását pedig talán már az eladók is érzékelik, így az árak jelenleg stagnálnak a piacon - tette hozzá.

De a dél-pesti, külső kerületekben sem nagyon találkozni emelkedő árakkal. Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodája szakmai vezetőjének megfigyelései szerint az értékesítési árak ma már csak stagnálnak a két kerület ingatlanpiacán. Annak ellenére, hogy persze vannak eladók, akik ragaszkodnak a magasabb hirdetési árhoz. Ezek az árak azonban csak akkor realizálhatók eladási árként, ha az ingatlan kiemelkedő vagy luxus minőségű.

Nincs ez másként a Csepel-szigeten sem: Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetőjének tájékoztatása szerint az árak már nem igazán emelkednek Csepelen és a tőle délre fekvő, a városhatáron kívül eső településeken. Ráadásul, néha kissé hektikusnak mondható piac, tehát előfordul, hogy egy jó áron kínált panellakásra egy bizonyos időszakban nincs kereslet. Tavaly októberben például visszaesett a forgalom, míg előtte meglehetősen stabilan alakult, illetve novemberben újra erőteljesebbé vált.

Máshol tovább emelkedtek az árak

Más kerületekben persze még mindig áremelkedés tapasztalható, ahogy például Zuglóban is. Itt tovább nőttek az árak az elmúlt egy év során, ami leginkább az 50 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat érintette - mondta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. A piacra azonban sokkal inkább jellemző, hogy mind a vevői, mind az eladói oldalon megjelennek a “turisták” - fogalmazott Sebestyén Tamás. Ez azt jelenti, hogy a vevők és az eladók egy részének irreális elképzelései vannak az árakról és a lehetőségekről.

Egy év alatt mintegy 5-8 százalékos áremelkedés következett be a dél-budai ingatlanpiacon is, akár a paneleket, akár a téglaépítésű lakásokat tekintjük. A folyamatos drágulás miatt viszont “már inkább csak azok vásárolnak, akiknek muszáj” - hangsúlyozta Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője, aki azt is megjegyezte, hogy a kereslet egyre inkább az olcsóbb kategóriába tartozó panellakások irányába mozdul.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodáinak szakmai vezetője is azt tapasztalta, hogy az árak tovább emelkedtek a belső budai kerületekben, még ha a korábbihoz képest enyhülő mértékben is. De a III. kerületben sem ért véget az áremelkedés, aminek következtében akadnak olyan szegmensei az ingatlanpiacnak, ahol “elképesztő” árak alakultak ki. Például a paneleknél, ahol már 40 milliós ajánlatokkal is találkozhatunk.

Eltérő irányok a különböző kategóriákban

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak-Pesten a különböző kategóriákban eltérőek a folyamatok. Mint mondta, a kis és közepes méretű panellakásoknál 5 százalék körüli áremelkedés következett be a IV. és XV. kerületben, viszont a téglaépítésű társasházi lakásoknál és a családi házaknál stagnálás jellemző.

Ugyanezt érzékelte Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője: míg a XVII. kerületben az árak stagnálása volt jellemző, addig a sok panellakást kínáló Kőbányán még némi áremelkedéssel szembesülhettek az elmúlt évben a vevők.

A belvárosban is csak bizonyos szegmensekben állt meg a drágulás, így például a nagyméretű lakások piacán. A “slágerterméket” jelentő garzonlakások iránt viszont továbbra is élénk a vevői érdeklődés. Így itt még észlelni áremelkedést, bár nagyon nehéz mérni ezt a növekedést - mondta Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan V., VI. és VII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki a belvárosi ingatlanpiac kapcsán egyértelműen utalt arra, hogy a korábbi években megszokottnál szerényebb - bár stabil - maradt a kereslet.

Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője viszont azt hangsúlyozta, hogy megfigyelései szerint ma már sokkal megfontoltabbak, körültekintőbbek a vevők, mint pár éve: nem veszik meg egyből az első lakást, amit meglátnak, hanem sok ingatlant megnéznek, és tájékozódnak mielőtt döntenének. Erre azért is van szükség, mert a kínálat egyre gyengébb, így sokan nehezen találnak megfelelő ingatlant. Ez pedig egy idő után vélhetően hatással lesz a forgalomra és az árakra is.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk