Kiskunlacháza, Sellő utca, 40 m²-es, üdülő, 1+2 félszobás, jó állapotú
Kiskunlacháza leírás:
Kiskunlacháza nagyközség Pest megyében, a Ráckevei kistérségben. Az 51-es út mentén található. A község egészen a Duna-partig tart; a folyó másik partján Ráckeve.
Története[szerkesztés]
A település és környéke már a honfoglalás óta lakott hely. Első ismert neve Szántó volt. Nevét rab szántó királyi szolgálónépeiről kapta.
1020 körül I. István király Szántót a veszprémvölgyi apácakolostornak adta, mint az a görög alapítólevélből, és annak latin megújításából kiderül, a Duna mellett fekvő Szántó falut 30+20 rab cseléddel s vele a Duna szombati révét 7-révésszel és [szombatnapi] vásárt vámjával, s 12 dunai halásszal együtt.
1272-1290 körül IV. László király Szántó fehérvári várföldet az örökös nélkül elhalt Beek földje mellett Péter, Abraam, Jakab comes és Herboldus királyi tárnokoknak és ételfogóknak (tavarnici et dapiferi) adta és határait leiratta.
1300-ban "Szigetmelléki" Herbordus és Kulus – a szántai Lack és Kolos család őse – két társával Taksony melletti föld ügyében szerepel. 1321-ben Szántó része egy bizonyos Lászlóé volt, kit Kolus testvérévé fogadott, de magtalan halála után földjét a király nem Kolusnak, hanem Botond fia Jánosnak adta, de még ez évben visszavette tőle, és mégis Kolus fiainak, Miklós, Kolus, és Lack testvéreknek adta, s adományát 1324-ben meg is erősítette. 1326-ban Tretul (dictus) Miklós pozsonyi ispán és Rorandus fia Lepes (dictus) Miklós szántai birtokukat átadták Sziget-melléki (de iuxta Magna Insula) Kolos fiainak, Kulus mesternek, Lachknak és Miklósnak. 1329-ben Becsei Imre Pereg nevű faluja felől elhatárolták Herbordus fiai Szántó birtokát.
1331-1332-ben Becsei Teuteus (Becsei Töttös) és Vezzeus mestereket, nővérük Margareta Herbold fia Abraam neje hitbére felől Herbord comes fiai, Beke, Endre és Etel, valamint Donat fia Egyed Izsótelke-vel elégítik ki. 1376-ban Izsótelkét, 1420-ban pedig Herboldháza -t azonosnak mondják Szántóval.
Szántó utóbb birtokosairól, Kolos fia Lackról, illetve a tőle leszármazó szántai Lackfiakról Lackháza nevet kapott.
Ebben a szép községben annak is a Dunaparti üdülőrészében található ez az ápolt kertben lévő jól karbantartott tetőtérbeépítéses faházas nyaraló.
A 440 nm-es közművekkel ellátott kertben egy teraszról belépve a nappaliba ahol konyha, fürdőszoba WC, található az emeleten pedig két hálószoba. A fűtés jelenleg hőtárolós kályhával megoldott. A kertben egy különálló tároló is található. A Duna partja az ingatlantól pár perces sétával elérhető ahol is lehetőség van fürdésre pecázásra. A közelben éttermek és közért található. Nagyon kedvező ára és gyönyörű környezete miatt remek alkalom most a megvételre.
Elhelyezkedés: 2340, Kiskunlacháza, Sellő utca
Környezet: Dunaparti üdülő. Nem közvetlen vízpart
- Alapterület 40 m²
- Telekterület 440 m²
- Szobák száma 1
- Félszobák száma 2
- Szerkezet Könnyű szerkezet
- Állapot Jó
- Belsőállapot Jó
- Szintek száma 1
- Építés éve 1980
- Szobák típusa Külön nyíló
- Belmagasság 250 cm
- Konyhák száma 1
- Konyha típusa Normál
- WC-k száma 1
- Fürdőszoba szám 1
- Tető típusa Pala
- Tetőtér Beépített
- Fűtés típusa Elektromos
- Melegvíz típusa Villanybojler
- Nyílászárók típusa Fa
- Nyílászárók állapota jó
- Közművek víz, villany, csatorna