VII. Kerület, Thököly út, 50 m²-es, 2. emeleti, társasházi lakás
Keletitől 2 percre, egy csendes, nagyon szépen rendben tartott udvarban egy II. emeleti világos, kétszobás /egybenyíló/ + galériás lakás eladó. A lakás jó állapotú, köves, parkettás. A fürdőszoba tusolóval van kialakítva, és a WC is ebben a helységben van. Előszobából lépünk balra a szépen felújított konyhába, amely akkora, hogy a hátsó részében egy étkező lett kialakítva. Az étkező felett egy nagyon ötletes módon a nagy belmagasságnak köszönhetően kialakítottak egy tároló helyet, ahová mindent, ami nem szükséges a hétköznapokban, - ide el lehet rejteni. A nappalin 2 ablak adja a világosságot a lakásnak, a kis szobában pedig egy. A kisszobában álló galéria kialakítása lehetővé teszi a plusz teret, itt van jelenleg a háló helység kiképezve. Mind összességében egy kellemes, jó állapotú lakást kínálok,ezért kérem ne késlekedjen, mert a közlekedés, a ház laklóinak összetétele, a belső szép udvar miatt ez a lakás hamar meg fogja találni új tulajdonosát. Hívjon bizalommal, a megtekintéseket sajnos hétvégére lehet korlátozni, illetve csak 18 óra utánra, de előtte mindenképpen de legalább egy nappal előtte fixálni az időpontot.
Elhelyezkedés: 1076, Budapest, VII. Kerület (Nagykörúton kívül), Thököly út, 2. emeleti
Környezet: Közlekedés szempontjából egy központi hely,Keleti a közelben, trolik, buszok, villamosok sokasága a város bármely szeglete felé.
Közlekedés: 4-es, 2-es metro, 73, 76, 78, 70 troli, 7-es, 7A, 78-as buszok
- Alapterület 50 m²
- Szobák száma 1
- Félszobák száma 1
- Szerkezet Tégla régi építésű
- Állapot Jó
- Társasház állapota Jó
- Tájolás K
- Társasház szintjei 3 emeletes
- Közös költség (Vízdíj nélkül) 9 950 Ft / hónap
- Fűtés költség (Átlag) 5 000 Ft / hónap
- Építés éve 1874
- Felújítás éve 2013
- Szobák típusa Egybe nyíló
- Belmagasság 360 cm
- Konyhák száma 1
- Konyha típusa Étkezős
- WC-k száma 1
- Fürdőszoba szám 1
- Fűtés típusa Gázkonvektor fűtés
- Melegvíz típusa Villanybojler
- Nyílászárók típusa Fa
- Nyílászárók állapota festeni kell