Ingatlanvásárláskor miért ragaszkodunk ahhoz a kerülethez, ahol lakunk?

Ingatlanvásárláskor miért ragaszkodunk ahhoz a kerülethez, ahol lakunk?

Az ingatlanközvetítőktől gyakran hallani, hogy a vevők előszeretettel vásárolnak másik lakást ugyanabban a városrészben, ahol eddig is laktak, vagyis ragaszkodnak az adott környékhez. De mi az oka ennek? És vajon minden kerületre jellemző?

Ingatlanvásárláskor a vevők számára az ár és a biztonság a legfontosabb tényező. Márpedig a megszokott környezet a biztonság érzését nyújtja az embereknek - hívta fel a figyelmet Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ez az oka annak, hogy annyira jellemző a lakáseladókra a helyben maradás. Ezért amikor lakást váltanak, igyekeznek a megszokott és megismert lakókörnyezetben, vagy annak közelében maradni.

Néha kényszer

Persze nem csak a biztonságra törekvés az oka ennek, hanem az is, hogy amennyiben valakinek az anyagi helyzetében nem következik be jelentősebb pozitív változás, akkor a jobb lokációt egyszerűen nem engedheti meg magának.

Márpedig a vevők nagy része többnyire csak azzal az összeggel rendelkezik, amelyért a saját ingatlanát értékesíteni tudja, így sokkal jobbat - jobb helyen lévő ingatlant - nem tud helyette vásárolni. Rosszabb környezetbe pedig nem szívesen költöznek a vevők, így maradnak az adott kerületben - magyarázta Balla Frigyes.

Akik mégis kerületet váltanak, azok vagy a belváros felé, vagy az agglomeráció felé tartanak. Előbbiek jellemzően a fiatalok, míg utóbbiak közé a családok tartoznak. A IV. és XV. kerület alternatívái kifelé Fót, Dunakeszi, Göd, Vác, Veresegyház, míg akik a központ felé költöznének a VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV. kerületet preferálják.

Az olcsóbb agglomeráció csábító

A dél-budai kerületekből kiköltözőknek Érd, Érdliget lehet a célpontja. Azonban XI. kerületre is jellemző, hogy az itt lakók ragaszkodnak a környékhez - hangsúlyozta Nagy Csaba, aki a Balla Ingatlannál a dél-budai régió szakmai vezetője. Vagyis az itt élők általában szeretnek a kerületben maradni akkor is, amikor nagyobb vagy kisebb lakásba költöznek. Ennek oka, hogy a megszokott környezet mellett a kerületnek jó híre is van.

Ezzel ellentétben a XXII. kerülethez már nem annyira ragaszkodnak az itt lakók. Érdemes figyelembe venni azonban azt is, hogy a kerület gyakorlatilag összenőtt Érddel, Érdligettel, ami azt jelenti, hogy autóval mintegy 3-5 perces többlettel elérhető az agglomeráció, ahol az árak ott lényegesen alacsonyabbak. "Ez megmozgatja a vevők fantáziáját, így aki a XXII. kerületben körülnéz, az jellemzően Érdre is bekacsint" - fogalmazott Nagy Csaba.

A vevők az emelkedő árak miatt most inkább kifelé tartanak, nem pedig a központ irányába. Ez elsősorban a családot alapító fiatalok esetében figyelhető meg, míg az idősebbek inkább a "vérkeringéshez közel" költöznek. Utóbbi jellemző azonban az első lakásukat vásárló fiatalokra is, akik inkább megfizetik a XI. kerület felárát, csak hogy a központ közelében élhessenek.

Akár belváros, akár külváros, hasonló a helyzet

Az eddigi véleményeket csak megerősíti az, hogy a XIII. kerülethez is erősen ragaszkodnak a helyiek: aki költözik, a kerületben marad, csupán nagyobb vagy éppen kisebb lakást keres, élethelyzettől függően - mondta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Újlipótvárosra természetesen ez a ragaszkodás fokozottan igaz - hiszen a kerületben lakók híresek a lokálpatriotizmusukról -, de jellemző a kerület többi részére is. Alapvetően minden korosztály nagyon szereti a kerületet, és ha nem találnak megfelelőt árban vagy méretben, akkor is inkább csak a környező kerületeket nézik: az V. kerületet, a szemben fekvő budai részeket, vagy a XIV. kerületet - tette hozzá Tóth Viktória.

Annak ellenére, hogy egy teljesen más környék, hasonló a helyzet Dél-Pesten is: akik Csepelen vagy Szigetszentmiklóson laknak, szívesen maradnak itt - jelezte Marosvölgyi Gabriella, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának vezetője. Szerinte elköltözés helyett legfeljebb az figyelhető meg, hogy az adott kerületen vagy településen belül a központ felé tartanak a vevők, már ha megtehetik. Ennek oka, hogy így közelebb kerülnek az iskolához, óvodához és egyéb szolgáltatásokhoz, melynek révén könnyebbé válik az életük.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk