Budapest II. kerület, Zsolt fejedelem utca

Az ingatlan hirdetése már nem aktív, kérjük nézze meg a hasonló ingatlanokat a kínálatunkban!

Terület175 m²

Szobák száma5 + 1 fél


Egyéb tulajdonságok: tehermentes, azonnal költözhető, külön wc, gardróbszoba, terasz (16 m²), zárt autóbeálló, utcai parkolás


Eladó Ikerház

II. kerület, Zsolt fejedelem utca, 175 m²-es, 2 generációs, ikerház

Ez az ikerház Budaliget hegyes-völgyes részének szélén található, ahol a szomszédban emberek helyett őzek és sünök laknak, ugyanis mellette már az erdő terül el.
Az összesen 937 m2-es telek felén álló, azaz 468 m2-es terület az erdős hegyoldalban fekszik. A keleti, déli-, és a nyugati napfény is bejárja a telket, hiszen a két iker fél közül ez fekszik a déli oldalon.
A z 1995-.ben felépült, három lakószintet kínáló ház esetében a lejtős terület miatt furcsa földszintről meg pincéről beszélni. A legalsó szintről közvetlenül a kertbe is kiléphetünk, a középső szintről néhány fokot lépcsőzni kell ehhez. A harmadik szint egy beépített tetőtér. A ház két külön és egybe is nyíló lakásra osztott. A kisebbik ~70 m2-es, két tágas szobát kínáló lakrész, amely a legalsó szinten található. Étkezős konyhát, külön WC-t és egy fürdőszobát kínál. Jelenleg a fürdőszobába építették a szaunát, amely korábban a telek hátsó részében álló melléképületben volt elhelyezve.
A másik lakórész a felső két szinten terül el, összesen ~105 m2-es, nappali + 3 hálószobás. A tágas 25 m2-es nappali mellett ezen a szinten is kialakítottak egy hálószobát, hogy a lépcsőzni kevésbé szerető (tudó) családtagoknak se kelljen lefekvéskor felmászni a harmadik szintre. A konyha, egy fürdőszoba és egy gardrób szoba mellett egy 16 m2-es, dél-keleti fekvésű, árnyékoló-rendszerrel ellátott terasz is erről a szintről nyílik, amely a meleg évszakokban szinte egy további helyiségként funkcionál. A szint másik oldalán egy szinte ugyanekkora télikertbe jutunk ki a nappaliból. A lakás bejárata is innen nyílik.

A felső szint a beépített tetőtér, ahol eredetileg három hálószoba volt tervezve, de ebből kettő egybe lett nyitva, így itt két hálószoba, egy fürdőszoba és egy külön mellékhelyiség található.
A ház fűtését ugyan kombi gázkazán biztosítja, azonban az egyik szobában található egy kandalló is.
A hihetetlenül dús és változatos növényzetű kertben a lejtős teleket használhatóvá tevő sík teraszokra osztották. Ezeket a teraszokat kőlépcsősorok kötik össze, ezek többségét kerti kandeláberek világítják meg esténként. Napfürdőzésre, bográcsozásra vagy grillpartira külön teraszokat is találhatunk. A grillsarokban egy 20 m2-es egy légterű melléképület is várja a vendégeket, ahol nem csak a meleg évszakokban, de akár télen is lehet összejöveteleket tartani, ugyanis a ház fűtése ide is ki lett vezetve, azonban egy látványos kandalló begyújtásával is feldobhatjuk a hangulatot.
A telken jelenleg nincs garázs, de egy gépkocsival kényelmesen be lehet állni a kertbe. Ha valaki feláldozza a dús növényzetű előkertet, így akár több gépkocsival is be lehet parkolni zárt területre.
A ház három fázisú elektromos betáplálással rendelkezik. Ezt komolyabb elektromos gépkocsik feltöltésénél is alkalmazhatják. Jelenleg 3X16 Amper a betáplálás.
Környezet
Budaliget egy természetes tölgyfaerdő öleli körbe Nyugat és Észak felöl, Solymár és Széphalom között. Az utca, amelyben ez a ház is található egy zsákutca, amely az erdőbe torkoll; ennek végén áll a ház.
Egy természetes erdő különleges hatást gyakorol az emberre, az egészségre. Az erdő nem csak friss oxigént termel, de egy élő klímaszabályozó rendszer is egyben, ami a külső környezetnél nyáron hűvösebb, télen melegebb levegőt raktároz; felfogja a szélrohamokat és a hófúvásokat is. Nem csak mókusoknak, sünöknek, őzeknek és számos más erdei élőlénynek kínál életteret, de kulturális és esztétikai hatása is egyedülálló. Az erdőn kívül és azon belül is még megszámlálhatatlan sok olyan természet közeli helyet és látványosságot találunk a környéken, mint például árkok, hegyek, sziklák, szurdokok, barlangok, hasadékok, kilátók, halmok és patakok, amelyek folyamatosan szolgáltatnak programot a természet kedvelőinek. A kerület két méltán híres gyógyfürdői a Lukács-, és a Király-fürdők is szinte kötelező tételek a meglátogatandó helyek listáján, ha szeretnénk megismerkedni a környékkel.
Közlekedés
A Széll Kálmán térig gépkocsival gyér forgalom esetén 10-15 perc alatt lehet eljutni. Ha tömegközlekedést választunk, akkor a 157-es busszal a hűvösvölgyi állomástól villamossal (V55, V61) vagy több buszjárattal is becsatlakozhatunk a város vérkeringésébe. A gépkocsi használata javasolt az itt lakók részére, ugyanis a II. kerület ezen részét hullámvasút szerű utak hálózzák be.
Infrastruktúra
Amellett. hogy számos óvoda, általános és középiskola található a kerületben és a környéken a szintén a kerületben fellelhető Gustave Eiffel Francia óvoda, iskola és gimnáziumon túl a szomszédban, Nagykovácsiban az American International School of Budapest is könnyedén, rövid utazási idővel érhető el innen.

Elhelyezkedés: 1029, Budapest, II. kerület (Budaliget II/A.), Zsolt fejedelem utca

Környezet: családi házas, hegyes-völgyes


  • Alapterület 175 m²
  • Telekterület 468 m²
  • Utcafronti szélesség 12 m
  • Szobák száma 5
  • Félszobák száma 1
  • Előkert 40 m²
  • Szerkezet Könnyű szerkezet
  • Állapot Felújítandó
  • Belsőállapot Felújítandó
  • Tájolás DNy-i
  • Szintek száma 3
  • Fűtés költség (Átlag) 30 000 Ft / hónap
  • Generációk 2
  • Építés éve 1995
  • Felújítás éve 2010
  • Szobák típusa Külön nyíló
  • Belmagasság 265 cm
  • Konyhák száma 2
  • Konyha típusa Étkezős
  • WC-k száma 3
  • Fürdőszoba szám 3
  • Födém típusa Fa
  • Tető típusa Beton cserép
  • Tetőtér Beépített
  • Fűtés típusa Gázcirkó fűtés
  • Melegvíz típusa Cirkó
  • Nyílászárók típusa Műanyag
  • Nyílászárók állapota
  • Közművek víz, villany, gáz, csatorna

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk