Reménytelen első lakást venni Budapesten

Reménytelen első lakást venni Budapesten

A togethermoney felmérése szerint Budapest a harmadik azon európai városok rangsorában, ahol nagyon nehéz a fiataloknak saját lakáshoz jutni. Csak Moszkva és Kijev előzi meg. Többek között ezért is volna szükség rendszerszintű bérlakásprogramra – állítja Balla Ákos ingatlanszakértő.

A TogetherMoney oldal 34 európai várost hasonlított össze az alapján, mennyibe kerül saját lakáshoz jutni. Megvizsgálták a belvárosi négyzetméter árakat, az átlagkereseteket, a jelzáloghitelek kamatát, azt, hogy a törlesztőrészletek a keresetek mekkora hányadát teszik ki és a megélhetési költségeket is. Az adatok alapján Moszkvában és Kijevben a legnehezebb első lakáshoz jutni, de rögtön harmadikként Budapest következik. A legjobb esélyekkel Brüsszelben vehetnek saját lakást a fiatalok, de Bern és Koppenhága is dobogós.

A kormány családvédelmi akcióterve, különösen a CSOK és a különféle hitelek némileg segítenek egy rétegen, de ennek ellenére Budapesten belvárosi lakást leginkább öröklés útján tud szerezni egy mai fiatal - – fejtette ki az ingatlanszakértő.

A jelenlegi átlag 800-900 ezer forintos négyzetméterárak mellett évtizedekig kellene spórolni ahhoz, hogy megfelelő saját tőkénk legyen, amire már ad hitelt valamely pénzintézet. A valóság pedig az, hogy az albérleti árakat is csak nagy nehezen vagy egyáltalán nem tudják kifizetni a pályakezdők, tette hozzá.

Ezért volna szükség szerinte egy rendszerszintű bérlakásprogramra, amihez jó alapot biztosíthat az önkormányzati tulajdonban lévő és üresen álló több ezer ingatlan. A szakértő szerint ezek felújításához, lakhatóvá tételéhez állami forrást kellene bevonni. Utána pedig a piaci ár alatti szinten lehetne a felújított lakásokat kiadni a fiataloknak.

Ahogy a ma már nyugdíjas generáció még kaphatott ún. tanácsi bérlakást, amellyel könnyebb volt az életkezdés, a mostani fiataloknak is hasonló, átfogó segítség kellene ahhoz, hogy biztosabb lábakon állva vághassanak bele a karrierbe és a családalapításba – fejtette ki Balla Ákos.

Forrás: https://24.hu/fn/gazdasag/2019/03/21/remenytelen-elso-lakast-venni-budapesten/



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk