Öt-hatszorosára drágultak a telkek az elmúlt években, de a folyamat még nem ért véget

Öt-hatszorosára drágultak a telkek az elmúlt években, de a folyamat még nem ért véget

Az elmúlt években folyamatosan drágultak a telkek, és tavaly is mintegy 20 százalékos áremelkedéssel találkoztak egyes területeken a szakemberek. Az idei évben további áremelkedésre lehet számítani.

Az elmúlt 5-6 évben folyamatosan emelkedtek a telekárak, mégpedig jelentős mértékben: öt-hatszorosára nőttek - hívta fel a figyelmet Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője. Ez azt jelenti, hogy míg egy 800-900 négyzetméteres, siófoki lakóövezeti telek a város állandó lakók lakta részében hat éve még 5 millió forintba került, ma már 25-30 millió forintot kell érte fizetni.

Ráadásul úgy, hogy közben az infrastruktúra lényegesen nem javult: még mindig rossz, poros földúton lehet megközelíteni - jegyezte meg Krausz Gábor, hozzátéve, hogy néhány utcával távolabb, ahol már aszfaltburkolatú az utca, akár 40-50 millió forintot is elkérnek egy hasonló telekért.

Úgy véli egyébként, hogy a lendületes telekáremelkedés révén kerültek mostanra a helyükre az árak. Szerinte ugyanis az volt irreális, hogy egy építési telek kevesebbet ért, mint egy 50 négyzetméteres panellakás.

Voltak olyan évek, amikor meredekebb volt az árnövekedés, máskor kiszámíthatóbb, de folyamatosan érzékelni lehetett, és úgy tűnik, hogy továbbra sem áll meg a drágulás. Annál is inkább, mivel már csak a 2022 végéig építési engedélyt szerzett vagy egyszerű bejelentéssel épülő új ingatlanokat lehet 2026 végéig a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával megvásárolni. Ez pedig további keresletet eredményezhet a piacon.

Pedig a kereslet eddig is jelentős volt, különösen, ha az 5-6 évvel ezelőtti helyzethez hasonlítjuk. Míg akkoriban 3 millió forintért sem lehetett eladni például Balatonszabadi környékén telkeket, addig ma ezeket a telkeket 20 millió forintért is gyorsan megveszik - mutatott rá a szakértő, aki szerint sokan keresik az eladó telkeket, és nem bizonytalankodnak a vásárlásnál, mert határozott szándékaik vannak.

Érden is hasonló a helyzet: nagy a kereslet, ugyanakkor hiányzik a megfelelő kínálat. A jó telkek már korábban elkeltek Érden és a környékén, így a jelenlegi kínálattal már vannak problémák - jelezte Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője. A szűkös választék ellenére az árak szerinte magasan járnak, ami azt jelenti, hogy 30-35 millió forintot kérnek az eladók egy jobb helyen fekvő, ezer négyzetméter alatti telekért.

De ha az a telek Érd felkapottabb részén található, például az Iparos utca környékén, akkor már inkább 40 millió forintos árról beszélhetünk. És ezek olyan telkek, melyre egy egységes ingatlan építhető, vagyis egy ikerház építése esetén már nagyobb 1000-1500 négyzetméter közötti telekre lenne szüksége a beruházónak. 20 millió forintért sem lehetetlen vásárolni, de csak a kevésbé népszerű részeken - magyarázta a szakértő.

A gond az, hogy nagyobb számban inkább csak olyan kieső részeken lehet telket kapni, ahol nincs bevezetve minden közmű. Ugyanakkor az utóbbi években ezeken a területeken is lendületes fejlesztések zajlottak, sok új házat építettek - tette hozzá Hártó Regina.

Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője szerint csak az elmúlt egy év alatt mintegy 20 százalékot növekedtek a telekárak a Velencei tó környékén, de akadnak olyan területek, ahol ennél is nagyobb mértékű volt a drágulás.

Ugyanakkor nem sok szabad telek van errefelé sem, az utóbbi időben csak Pákozdnál kerültek telkek belterületbe nagyobb számban, így ott látható most komolyabb fejlődés. Szerinte azonban a növekedést akadályozza, hogy rendkívül nehéz most szakembert találni az építkezésekhez, illetve az újépítésű ingatlanok esetében olyan magasra kúsztak az árak, melyet egyelőre nem nagyon akarnak vagy tudnak megfizetni a vevők - tette hozzá a szakértő.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk