Óriási lehetőséget biztosít a falusi csok

Óriási lehetőséget biztosít a falusi csok

Nyolc éve nem épült annyi lakás Magyarországon, mint 2018-ban. Az ingatlanpiac további növekedésének újabb löketet adhat a júliustól induló családtámogatási támogatás. A Magyarország élőben vendége Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa volt.

Balla Ákos szerint nehéz megjósolni, hogy hol van az a lélektani határ, ahol megállhat az ingatlanpiaci drágulás, hiszen most újabb kedvező kormányzati bejelentés történt a családvédelmi akcióterv révén. „Egyrészt az összegekkel, másrészt pedig az irányokkal segít” – jegyezte meg. Az új irányok kapcsán a használt lakásokat emelte ki a szakértő, hiszen korábban a hitelösszegek csak az új lakásokra vonatkoztak, továbbá a falusi csokot.

„Az ingatlanpiacnak mindenféleképpen jót tesznek, ezek ugye hitelkönnyítések, hitelelengedések, amik ugye több lépcsőben, több gyermekre vonatkozóan nagyon komoly segítséget jelenthetnek a családoknak.”

A vidék helyzet évek óta nem jó, sőt, az árak nagyon alacsonyak, és eddig nem is volt erre hatékony megoldás, jegyezte meg Balla Ákos hozzátéve: ehhez képest egy óriási lehetőséget biztosít a falusi csok. „Ez egy nagyon komoly tényező lesz a következő időszakban vidéken” emelte ki. Megjegyezte, szerinte ez inkább az ottmaradást fogja megalapozni, hogy valaki ne akarjon mindenképp nagyvárosba költözni.

A beszélgetés ide kattintva tekinthető meg:

https://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/oriasi-lehetoseget-biztosit-a-falusi-csok-2477439



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk