Minden korábbi várakozást felülmúlóan teljesített a NOK közösség az elmúlt egy évben.

Minden korábbi várakozást felülmúlóan teljesített a NOK közösség az elmúlt egy évben.

Az ügyfelek teljes támogatott szerződéses összértéke meghaladta a 6 milliárd forintos álomhatárt.

Töretlen a magyarok bizalma és lelkesedése az innovatív és új lakásvásárlási lehetőség iránt. A számok magukért beszélnek: a szervező cég mostanáig öt kiválasztást tartott, ahol 49 család jutott lakásvásárlási jogosultsághoz.

Bebizonyosodott, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (ismertebb nevén: a NOK) igazi sikertörténet! Már MNB engedélyezés alatt van a második közösség, és gyűlnek a tagok a következő közösségekben is.

Éppen egy év telt el, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) megtartotta első kiválasztási eseményét – ami óta már lassan 50 család keresi álmai otthonát az új építésű lakások piacán. Ezzel a törvény adta előtakarékossági lehetőséggel élők 54,4%-a kevesebb, mint másfél év alatt szerezte meg a jogosultságát arra, hogy új lakáshoz jusson a NOK modelljében. Mindez persze azt is jelenti, hogy a NOK ügyfeleinek összes támogatott szerződéses értéke ma már meghaladja a 6 milliárd forintot – ami pedig azzal is jár, hogy az elkövetkező években minimum ennyivel – de a jelenlegi tapasztalatokat nézve - sokkal többel „pörgeti” majd az új lakások piacát.

A NOK ügyfelei eddig több mint 6,6 milliárd forint értékben kötelezték el magukat új építésű ingatlan vásárlására – ez az ún. támogatott szerződéses érték-, az eddigi tapasztalataink alapján a tényleges vásárlás több mint 11 milliárd forint értékben várható. (Forrás: CNOK)

Ezen a ponton fontos megemlítenünk, hogy Magyar Államkincstár már elkezdte utalni az állami támogatásokat, ami teljes egészében a beruházóknak kerülnek folyósításra. A lakásvásárlási közösség már jogosultságot szerzett tagjai idáig összesen mintegy 220 millió forintos állami támogatást használhatnak fel vásárlásuk pillanatában az általuk megvásárolni kívánt új lakásukra fordítható forrásaik mellé.

Néhány érdekes tény és adat a Nemzeti Otthonteremtési Közösség világából!

  • A mostanra megvásárolt (vagy vásárlás alatt álló lakások) között nagyságrendileg azonos arányban vannak a favorit 19,5 milliós támogatott szerződéses értékkel rendelkezők, a 4-5 millióval ill. a nagyságrendekkel nagyobb értékkel bíró ingatlanok.
  • Az elmúlt egy évben a Társaság egy új termékkel is kijött – nevezetesen a NOK Rapid elnevezésű konstrukcióval – amellyel a céljaikat gyorsabban elérni kívánó ügyfelek igényeit szolgálják ki.
  • Nehéz megjósolni az ingatlanpiaci árak jövőjét, de ma biztos, hogy a NOK által biztosított anyagi lehetőségekkel az ország egész területén bárhol jó minőségű ingatlant lehet vásárolni.
  • Sokan gondolkodnak „vegyes modellben” – azaz a vásárláshoz esetleg még hiányzó összeget más forrásból pótolják. Erre többféle lehetőség is van (vannak, akik a CSOK-kal vonják össze a NOK lehetőségeit és olyanok is vannak, akik az LTP-ben megtakarított pénzükkel lépnek be a NOK konstrukciójába.)

A NOK éppen azt a stabilitást hozza el az új építésű ingatlanok piacára, hogy folyamatosan (4-15 éves távlatban) és tervezhetően legyen kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ezzel tervezhetőbbé téve az építőipari kapacitást, hosszú távú stabil építőipari munkahelyeket teremtve, a felépülő új lakóingatlanok pedig lakóik számára egy jobb életminőséget biztosítanak.

Nyilatkozta Dr. Török Béla, a Central Nok Zrt. vezérigazgatója



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk