Megtorpantak a befektetők a Belvárosban

Megtorpantak a befektetők a Belvárosban

Budapest szívében már nem működik az „olcsón megveszem, drágán eladom” módszere

Négy-öt éve Budapest Belvárosából indult el a lakáspiaci felfutás. Bár azóta folyamatosan emelkedtek az árak, a főváros szívében is változik a helyzet. Az érdeklődők és vásárlók jelentős része befektető, ám egyre többen bizonytalanodnak el a magas árak és a rövid távú lakáskiadás körüli kérdések miatt.

- Noha a kereslettel továbbra sincs gond a budapesti Belváros ingatlan-piacán, túl magasra emelkedtek az árak. Egyre kevesebb a helyesen árazott ingatlan, a helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy az érdeklődők döntő része befektető, akik pontosan tisztában vannak vele, mit éri meg megvenni és mit nem - mondta lapunk érdeklődésére Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.

A szakértő rámutatott: egyre gyakoribb jelenség, hogy azok a tulajdonosok, akiknek nem a gyors értékesítés a fő szempontjuk, magasan tartják hirdetési árukat, és azt gondolják, hogy kiugróan magas áron is eladják a lakásukat.

Szerinte 600-900 ezer forint közötti négyzetméteráron zajlik a legtöbb adásvétel Budapest Belvárosában, utóbbi árszinten az újszerű, valamint a nagyon jó elhelyezkedésű otthonok kelnek el. Ennél magasabb, 1,5 millió forint körüli árak csak különleges adottságú, például dunai panorámás lakásoknál képzelhetők el. - Ezek azonban alapvetően végfelhasználóknak szólnak, azaz olyanoknak, akik maguknak veszik meg a kényelmes, Duna-parti otthont - jelezte Balla Ákos.

Az ügyvezető szerint a befektetők egyre nyugtalanabbak, a rövid távú lakáskiadásban érdekelteket „satuba fogták". - A szállodások lobbiznak az Airbnb ellen, másik oldalról pedig az adóhatóság is szigorúbban lép fel. Jogosan, hiszen a tevékenység nem kis része feketén zajlik. Mindemellett a társasházi lakóközösségeknek is egyre kevésbé tetszik, hogy külföldi turisták zavarják meg nyugalmukat. Nem véletlen, hogy a VIII. kerület korábban elgáncsolta a rövid távú kiadás lehetőségét - mutatott rá Balla Ákos.

A Belvárosban ráadásul már nem működik az „olcsón megveszem, drágán eladom" módszere sem. - A lakások olyan árszinten vannak, ami fölé nem nagyon lehet már menni. De azt is látni kell, hogy a befektetett pénz akkor tud megtérülni, ha gyors a felújítás. Ez azonban nagyon nehézkes most, amikor drágulnak az építőanyagok és kevés a jó szakember - jegyezte meg az ügyvezető.

Nemcsak a befektetőket késztetik azonban megtorpanásra a túlárazott ingatlanok, hanem a saját célra vásárlókat is. - Míg három-négy éve tavasszal megjelentek azok a szülők, akiknek volt némi megtakarításuk, ilyennel tavaly már alig találkoztak a kollégáink, és ez idén sincs másként - jelezte Balla Ákos, aki szerint az árak stabilizálódnak, és kezd megnyugodni a belváros korábban lüktető ingatlanpiaca.

Az Otthontérkép-csoport összeállítása szerint átlagosan több mint negyedével emelkedtek a kínálati lakásárak a Belvárosban két év alatt. Míg 2016 első negyedévének végén négyzetméterenként 660 ezer forintot kértek a felújítandó lakásokért, idén március végére 800 ezer forint fölé kúszott a kínálati átlagár. Az újszerűként feltüntetett ingatlanok esetében a kínálati négyzetméterár 876 ezerről 1,16 millió forintra emelkedett ugyanezen időszakban.

Mester Nándor vezető elemző azt mondta, most már kevésbé a rövid távú kiadásra összpontosítanak a befektetők, inkább több évre adják bérbe az első osztályú anyagok felhasználásával, kiváló minőségben felújított, több egyedi szolgáltatást is nyújtó lakásokat. Miközben a budapesti átlagos havi bérleti díj 120-130 ezer forint között van, az V. kerületben egy két hálószobás, 100 négyzetméteres lakásért akár 500-600 ezer forintot is elkérhetnek havonta.

Forrás: Magyar Idők



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk