Megérkeztek az 1 milliós négyzetméterárak - a Balaton déli partjának ingatlanpiaca

Megérkeztek az 1 milliós négyzetméterárak - a Balaton déli partjának ingatlanpiaca

Február végén ismét élénkülni kezdett az ingatlanpiaci forgalom a Balatonnál a december-januári pihenő után. Az új év azonban tovább emelkedő árakat hozott.

Az első jelzések alapján Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője úgy látja, hogy ebben az évben is élénk lesz a kereslet a balatoni ingatlanpiacon. Az újépítésű lakások iránt már most számottevő érdeklődést érzékel a szakember, annak ellenére, hogy folyamatosan emelkednek az árak.

Egyes újépítésű projektek tavaly ősz óta bekövetkezett, 20 százalékot is elérő áremelkedésre elsősorban azért kerül sor, mert a kivitelezői árak is egyre emelkednek. Ezt pedig a beruházók kénytelenek továbbítani a vevők felé. Ráadásul egyre fogy az eladás előtt álló ingatlanok száma, miközben az érdeklődés továbbra is erőteljes, így ez is felfelé mozdítja az árakat.

Krausz Gábor szerint kérdéses, hogy milyen árszintig marad meg a vevői érdeklődés az újépítésű ingatlanok iránt. Úgy véli azonban, hogy ha a vevőket meg is állítják a magasan járó árak a közeljövőben, az legfeljebb ideiglenes megtorpanás lehet. Az ingatlanközetítő szerint ugyanis egyelőre még nem értük el a lélektani határt az áraknál. Pedig az említett áremelkedés révén a jó fekvésű, part menti, panorámás, újépítésű lakások négyzetméterárai már az 1 millió forintos szintet közelítik, illetve sok esetben el is hagyják azt.

De a kevésbé kedvező adottságú újépítésű ingatlanoknál is hasonló mértékű áremelkedés figyelhető meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy nettó 60 négyzetméteres, második emeleti, nappali plusz két hálószobás lakás, 50 négyzetméteres terasszal 67 millióért kelt el a napokban. Ha a teraszt harmadával beleszámoljuk a nettó árba, akkor is közel 900 ezer forintos négyzetméterárról beszélhetünk, egy nem full-panorámás ingatlan esetében - részletezte a szakember.

Ráadásul az újépítésű ingatlanok egyre emelkedő ára húzza magával az újszerű - az elmúlt 10-15 évben épült - part menti vagy partközeli, átlagos minőségű lakások árát is, pedig ezek esetében is újlakás-szinteken járó árakról beszélhetünk. Ennek ellenére, ha egy-egy ilyen ajánlat megjelenik a piacon, az gyorsan elkel.

A használt, több évtizede épített nyaralók vagy apartmanok ára persze alacsonyabb, de ezeknél is számottevő áremelkedés volt megfigyelhető. Siófok-Sóstó nyaralói esetében például - melyeket korábban 15 millióig adtak-vettek - már 20 millió felett járnak az árak, de 30-40 millióért is akadnak itt eladó házak.

Emellett nagy a kereslet a városokon belül található régi, használt lakások iránt is, annak ellenére, hogy az 50 négyzetméteres, nappali plusz egy hálószobás siófoki panelek ára 20-23 millió forint között mozog. Ez 400 ezer forint feletti panel-négyzetméterárat jelent, mégsincs gond az eladással, igaz nem is kerülnek túl nagy számban a piacra. A városon belüli újépítésűek ára ennél némileg magasabb: 500-600 ezer forintos négyzetméterárakról beszélhetünk.

Ugyancsak nagyon keresettek még mindig a telkek, és ennek megfelelően emelkednek az áraik is. Míg tavaly ősszel még meg lehetett csípni 10-11 millió forintért egy-egy telket Siófokon, ezek ma már 15 millió forintra kúszott - hívta fel a figyelmet Krausz Gábor, aki úgy véli, hogy egy-két éven belül akár 20 millió forint feletti árakkal is találkozhatunk.

Az ingatlanközvetítő azt is megjegyezte, hogy a piacon egy-egy kivételtől eltekintve főleg a magyar vásárlók aktívak, akiknek csak egy kisebb része (mintegy 20-25 százaléka) befektető. Ez azt jelenti, hogy a vevők nagyobb arányban saját részre, nyaralás, pihenés céljából vásárolnak elsősorban ingatlanokat, nem pedig kiadásra.

Pedig most elég jó áron ki lehet adni a Balaton-parti apartmanokat: főszezonban a parton lévő garzonok napi bérleti díja 30-35 ezer forint körül alakul, de a nagyobb, 60 négyzetméteres, nappali plusz két hálószobás, rendkívül igényesen berendezett és felszerelt, teraszos ingatlanok esetében el lehet kérni akár napi 80-100 ezer forintot is.

A városi, havidíjas bérlakásokat sem adják olcsón: egy igényes, újszerű, kertkapcsolatos, nappali és két hálószobás ingatlan havi bérleti díja már meghaladja a 250 ezer forintot, a kisebb, normálisan berendezett téglaépítésű lakások ára 150 ezer forint körül alakul, illetve a legolcsóbb panelek esetében is 80-90 ezres induló árakról beszélhetünk. A magas áraknak többek között az az oka, hogy nagyon kevés a kiadó ingatlan, így ha valaki kiadásra vásárol, az rendkívül könnyen, gyorsan és jó áron tudja hasznosítani az ingatlanát.

De ha magasan is járnak most az árak, áresésre nem érdemes számítani, az ingatlanközvetítő szerint ennek egyelőre nem látszanak jelei. Ráadásul, ha kifutnak a mostani projektek, akkor a későbbi építkezéseknél - a kedvező, újépítésű áfa megszűnése után - jelenlegi telekárral és tovább emelkedő kivitelezési költséggel számolva - már 1,4-1,5 millió forintos négyzetméteráron kínált lakásokra számíthatunk. Az persze kérdés, hogy ezeken az árakon is marad-e a mostani szinten a kereslet, úgyhogy a távolabbi jövő megítélése a beruházók számára is bizonytalan - tette hozzá Krausz Gábor.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink, kiváló ingatlan szakjogász irodánk, hitelügyintéző csoportunk, és energetikai tanúsítvány készítésével foglalkozó mérnökcsapatunk garantáltan minden, az ingatlannal kapcsolatos ügyben segítségére tud lenni.

Eladnám az ingatlanomat

Ahol találkozhat velünk