Már a metrómegállók híre is emelte az ingatlanárakat Káposztásmegyeren

Már a metrómegállók híre is emelte az ingatlanárakat Káposztásmegyeren

Az ATV reggeli műsorában beszélt erről Balla Ákos.

Még csak tervezik a 3-as metró meghosszabbítását, de az ingatlanpiac máris kedvezően reagált: emelkedni kezdtek a káposztásmegyeri ingatlanárak – hívta fel a figyelmet Balla Ákos ingatlanszakértő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagja.

Négy új megállóval bővülhet a főváros legforgalmasabb metróvonala: a tervek szerint a jelenlegi, Kispesttől Újpestig húzódó vonal északi irányban kap négy új megállót, köztük kettő felszínit, így a metró egészen Káposztásmegyerig jár majd, az új végállomás a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz. A 3-as metró északi meghosszabbítása a tervezéssel és kivitelezéssel együtt mintegy 70-120 milliárd forintba kerülhet – tájékoztatott a napokban az újpesti polgármester. Wintermantel Zsolt szerint az észak-déli vonal meghosszabbítását már a metrófelújítás idején el lehetne kezdeni, és már az idei évben megindulhatna a tervezés. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig megerősítette: a kormány biztosítja a forrásokat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításához.

Bár még csak tervezik arra a 3-as metró meghosszabbítását, de a lakások árai máris mennek felfelé – mutatott rá az ATV Start hétfői adásának vendégeként Balla Ákos, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagja.

Az ingatlanszakértő becslése szerint 5-15 százalékos áremelkedés várható az új megállók nyomán a IV. kerületben, Káposztásmegyeren.

Balla Ákos rámutatott, a tervezés ugyan még nem indult meg, de az eladók máris reagáltak, és a kormányzati, illetve önkormányzati bejelentés hírére elhatározták, hogy emelni fogják a metróhoz közeli lakásaik árát. Ebben viszont nincs semmi meglepő, hiszen a 4-es metró beruházása kapcsán is ugyanez a tendencia rajzolódott ki – emlékeztetett.

Arra is kitért, hogy az eddigi végállomásnál, Újpest belső részén viszont 5-6 százalékkal csökkenhetnek az ingatlanok árai. Újpest-Városközpont mint a metró végállomása ugyanis eddig vonzerőt jelentett a kereslet számára, de azzal, hogy tovább viszik a metró vonalát, ez áttevődhet a kerület külsőbb részeire, ahogyan a kereskedelem forgalomcsökkenése is sújthatja a centrumot.

Úgy véli ugyanakkor, Káposztásmegyeren a jelenlegi trendek szerint nem érdemes komolyabb ingatlanfejlesztést végezni. Ennek oka, hogy a budapesti lakások átlagnégyzetméter árai 700-800 ezer forint körül mozognak, míg a IV. kerületben „csak” 500-600 ezerért tudnák esetleg értékesíteni az új ingatlanokat, ennyiért viszont nem érdemes befektetni a nagyon magas munkaerő- és anyagköltségek miatt.

Arra a kérdésre, hogy Budapest mely kerületeiben lehet még viszonylag jó áron ingatlant vásárolni, az ingatlanszakértő úgy válaszolt: például Újpesten kedvezőbbek az árak, mint a XIII. kerületben, de még a 3-as metró másik végénél, Kispesten és Kőbányán is jó ár-érték arányban lehet lakáshoz jutni.

A riportot a Blogstar dolgozta fel.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk