Központi akarat az utcák nevéről

Központi akarat az utcák nevéről

Nemsokára a főváros hatásköre lehet a budapesti közterületek elnevezése. Az utcanévtáblák kihelyezése, a karbantartás és a pótlás marad kerületi feladat.

A közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől. Eddig a főváros hatásköre volt a városrészek neveinek megállapítása, a több kerületet érintő, valamint a személynevet viselő közterületek elnevezése, nevének megváltoztatása, illetve utcanevek védetté nyilvánítása, míg a kerületi önkormányzatok hatáskörébe tartozott minden más elnevezés és névváltoztatás.

Az önkormányzati törvény alapján jövőre a megosztott hatáskör megszűnik és az érintett kerületek véleményének kikérésével minden közterületi elnevezés a fővárosi önkormányzat feladatkörébe tartozik. Az utcanévtáblák kihelyezéséről, karbantartásáról és pótlásáról a kerületi önkormányzatoknak kell gondoskodniuk.

A fővárosi rendelettervezet tartalmazza a közterület-elnevezés általános szabályait, a város-elnevezésre, utcanévtáblákra és házszám megállapítására vonatkozó szabályokat. A korábbiakhoz képest változás, hogy a közterület- és városrészneveket az elnevezéstől számított tizenöt éven belül nem lehet megváltoztatni. Az időkorlát korábban tíz év volt.

Budapesten jelenleg összesen 8204 elnevezett közterület található, ezek közül 444 utcanév védett, vagyis egyáltalán nem lehet megváltoztatni. A rendeletalkotással további, több mint 300 utcanév kap védettséget. A védelemre javasolt közterületnevek között - vitathatóságuk miatt - nem szerepelnek személyről elnevezettek. Az érintett közterületek jelentős része az 1800-as években, illetve az 1900-as évek első felében vette fel nevét.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk