Hová érdemes költöznie a családnak?!

Hová érdemes költöznie a családnak?!

Manapság jellemzően sajnos kevesen gondolkodhatnak új otthon vásárlásán. Azoknak azonban, akik valamilyen csoda folytán rendelkezésükre áll egy családnak is megfelelő lakás megvételére elegendő pénz, alaposan érdemes átgondolni, mire költenek.

6-7 milliónál indul a családi otthonok ára

Budapesten 3-4 millió forinttól lehet lakóingatlant vásárolni, de ezek 20-30 négyzetméteres, általában rossz állapotú, és kedvezőtlen lokációjú ingatlanok, ezért ezek családok számára csak „a legvégső esetben” alkalmasak.

Lapunknak a Balla Ingatlanirodák tulajdonos ügyvezetője elmondta: a családi otthonok ára 6-7 millió forintnál indul, mely összegért a peremkerületek 50-60 nm-es panellakásai felújítandó állapotban már elérhetőek, ezekre pár millió forintot ráköltve – vagy ennyivel nagyobb összegért készen vásárolva – már jó állapotú, családok számára is alkalmas, 1+2 félszobás, 2+félszobás , vagy 3 szobás ingatlant lehet vásárolni.

Azon keveseknek, akiknek 15-20 millió forint áll rendelkezésre a vásárláshoz, kifejezetten széles körben vásárolhatnak, 20-22 millió forintért pedig – jegyzi meg Balla Ákos - már az Budapest egyes területeink, és agglomerációban sorházi otthonra is lelhet.

Ma az áltagos lakásvásárló családnál 20-22 millió forintnál körvonalazódik a maximális vételár elképzelés, amit nagy mértékben befolyások az általános gazdasági helyzet, és a lakáshitelek körül kialakult helyzet. Emiatt aki 30 millió forintig tud költeni, az  széles választékból vásárolhat egy olyan piaci szegmensben, ahol kevés a vevő, ezért itt komolyabb alkukra is lehet számítani.

Új „sikerkerületek”

Az ingatlaniroda vezetője elmondta, a korábbi három sikerkerület (IX., XIV. és XIII. kerület) mellé mára felzárkózott a IV., XV., X., XVII. és XIX. kerület, melyek leginkább az alacsony négyzetméterárral csábítják az érdeklődőket. A IV. és XV. kerületben – húzta alá - nem ritka, hogy 30-40 m2 körüli lakások cserélnek gazdát 6 millió forintos értéken, és 50 m2-nél nagyobb lakások 7-8 millió forint között, mely a szűkebb keretből gazdálkodóknak lakásmegoldást jelent, sokaknak pedig befektetést.

Zugló tradicionálisan népszerű, a lakásárak alsó értéke már itt is a 150 ezer forintos négyzetméterár alá ment a panellakások esetében, ami korábban elképzelhetetlen volt. A tégla lakások ára a XIV. kerületben nem esett ilyen drámaian, de ebben a kategóriában is sok jó vételt lehet tapasztalni.

A IX. kerületi József Attila lakótelep metró közelségének, és szellős, parkos zöld környezetének köszönhetően népszerű főleg a fiatal családosok körében.

Legtöbben 7 és 9 millió között keresnek

A lakást keresők többsége a nem központi kerületekben 7 és 9 millió forint között keres, és megfigyelhető, hogy a 11 millió forintnál magasabb irányárú lakások iránt kifejezetten csekély a kereslet. Ebbe az árkategóriába többnyire a panellakások tartoznak. Bár a „szocpol”, és támogatott lakáshitel csak legalább B energetikai besorolású ingatlanra lesz igénybe vehető, mely elvárásnak a panellakások nem felelnek meg, a jelentős árdifferencia miatt a lakosság jelentős részének továbbra sem lesz alternatíva az új építésű ingatlan.

Most érdemes ingatlant venni

Balla Ákos hozzátette azt is: a jelenlegi piacon nem lehet azzal kecsegtetni a vásárlókat, hogy jelentős értéknövekményre számíthatnak a következő években, ezért az ingatlan mint rövidtávú befektetés nem kedvelt, de várakozásunk szerint további értékvesztés sem várható.

Vannak vélemények egyes kerületek várható értéknövekményéről, de ezek a várakozások például a belváros esetében korábban is csak rövid időszakra látszottak visszaigazolódni, és ma itt tapasztalható szinte a legnagyobb értékvesztés.

Hangsúlyozta, hogy sokan, akik egyben eladók is panaszkodnak, hogy alacsony árajánlatokat kapnak a kínált ingatlanokért. Nekik viszont nem szabad elfelejteni, hogy bár most olcsóbban adnak el egy ingatlant mint azt évekkel ezelőtt tehették volna, olcsóbban is van lehetőségük ingatlant venni, mely így számukra lényeges veszteséget nem eredményez. Ezért nem érdemes várakozni és halogatni, most érdemes ingatlant venni.

Cikkünk következő részében az agglomeráció ingatlankínálatát nézzük meg.

Forrás: http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/lakasles-1-hova-erdemes-koltoznie-csaladnak



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk