Ezüstérmes a férfi-kajaknégyes

Ezüstérmes a férfi-kajaknégyes

Ezüstérmet nyert a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású magyar kajak négyes 1000 méteren csütörtökön a londoni olimpián.

A hangulatra a szerdai naphoz hasonlóan csütörtökön sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a 30 ezres lelátó most is megtelt, s a nézők szikrázó napsütésben szurkolhattak kedvenceiknek. A tribünökön több piros-fehér-zöld zászló is feltűnt, és csakúgy, mint az első finálés napon, ezúttal is három egységnek szoríthattak a magyarok.

Elsőként közülük az ötödször olimpiai szereplő, háromszoros bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta férfi-kajaknégyes mutatkozott be. A Fábiánné Rozsnyói Katalin által felkészített hajó kedden egy előfutam-győzelemmel tette le a névjegyét, s ezzel megspórolva a középfutamot egyből a nyolcas döntőbe került. Storcz Botond szövetségi kapitány - aki korábban Kammererrel együtt nyerte mindhárom ötkarikás aranyát - szerdán azt mondta a hivatalosan a pontszerzést megcélzó egységről, hogy meglepetést okozhat.

A csütörtöki verseny nem kezdődött túl jól Kammererék számára, hibás rajtjuk miatt ugyanis visszalőtték a startot. Másodszorra aztán eljött a mezőny, a magyarok érthetően ezúttal kissé óvatosabban kezdtek, de 250 méternél, majd 500-nál is a második helyen haladtak az ausztrálok mögött és a szlovákok előtt. Ez a három egység kivált, de a hajrához érkezve besűrűsödött a mezőny, öt-hat hajó is bejelentkezett a dobogós pozíciókért. A tavaly, Szegeden vb-ezüstérmes ausztrálok tartották vezető helyüket, a magyarok pedig óriásit küzdve másodikként haladtak át a célvonalon. A harmadik helyet a csehek szerezték meg.

Kammerer Zoltán a 2000-es és 2004-es arany után harmadik ötkarikás érmét gyűjtötte be ebben a számban, társai újoncként állhatnak dobogóra.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk