Elkapkodják az újszerűeket, várólisták a panelekért - a IX. kerület ingatlanpiaca

Elkapkodják az újszerűeket, várólisták a panelekért - a IX. kerület ingatlanpiaca

Míg régen sok volt az újépítésű lakás a Ferencvárosban, ezek mára eltűntek, az újszerű ingatlanok pótolják a hiányt, melyekre így óriási az igény. Szintén felfelé hajtja a keresletet a kerületben több nagy egyetem közelsége, de az itt található József Attila lakótelep is nagy kedvenc a vevők körében. Úgyhogy senki ne számítson alacsony árakra, kínálati túlsúlyra, különösen azért ne, mert itt sem maradt el az ingatlanpiaci fellendülés.

A IX. kerületben 5-10 évvel ezelőtt nagyon sok új lakást építettek, ezek azonban mára elfogytak, a beruházások pedig leálltak. Pedig lenne igény az újépítésű lakásokra, helyettük a vevők most jobb híján az újszerű ingatlanok közül válogatnak, melyekből szintén nem túl sok kerül a piacra - derült ki Hart Erzsébetnek, a Balla Ingatlanirodák kerület irodája szakmai vezetőjének szavaiból. Szerinte az a nagy kérdés, hogy lassan megérkeznek-e az ingatlanfejlesztők, mert ha igen, az még inkább fellendítené az egyébként is egyre jobb teljesítményt mutató kerületi ingatlanpiacot.

Keresettek az újszerű lakások

A leginkább keresett ingatlanok a kerületben most azok, melyeket pár éve építettek, így mára már csak újszerűnek mondhatók. Ilyenek találhatók például a Bokréta utcában - csak hogy könnyebb legyen betájolni, merrefelé járunk a kerületen belül. Ezen a környéken az átlagosnál rövidebb idő alatt el lehet adni az újszerű lakásokat, de nagyon keveset kínálnak eladásra. Akkor adnak csak el ingatlant itt, ha a tulajdonosnak változik az élethelyzete, de soha nem a környék vagy a lakások minősége, kialakítása a gond - hangsúlyozta Hart Erzsébet. A vevők errefelé elsősorban a 60-70 négyzetméteres, két-háromszobás lakásokat keresik inkább, és aki itt vásárolna egy ekkora lakást, az számítson 20-22 millió forintos árra, amit még a jellemzően teremgarázs ára is megemelhet 1-2 millióval.

Ezek az árak persze nem a teljes IX. kerületre jellemzőek, csak az újszerű házakra a felkapott utcákban. Ha régi házakról van szó, akkor a vevők kénytelenek nagyon megnézni azok állapotát, figyelniük kell a közös költség mértékére, arra hogy anyagilag mennyire van rendben a ház, sokan vannak-e elmaradva a díjakkal, közös költséggel - figyelmeztet az ingatlanközvetítő. Egy-egy ilyen felmerülő probléma érthető módon elriasztja a vevőket. A régi, polgári lakásoknál ezért az előbb említettnél lejjebb húzódnak az árak, ami nagyban függ attól is, hogy mennyire közel találhatók ezek az ingatlanok a kerületben lévő egyetemekhez.

A felsőoktatási intézmények - itt található például a Semmelweis és a Corvinus is - környéke ugyanis nagyon keresett, a környező utcákban mindig van mozgás az ingatlanpiacon. Az egyetemisták ugyanis azt szeretik, ha egyáltalán nem kell utazniuk vagy minél kevesebbet. Ez az igény azonban az árakban is jelentkezik: ezeken a környékeken jelennek meg a 300 ezer forint körüli négyzetméterárak egy-egy felújított lakás esetében - jegyezte meg a Balla Ingatlanirodák kerületi vezetője.

Egy sajátos városrész: a József Attila a lakótelep

"Parkos, nyugis, békés, józan ember lakta, korrekt padokkal, 90 százalékban nagyon jó benyomást kelt" - így jellemezte Hart Erzsébet azt a városrészt, mely a IX. kerületnek már a külső részén helyezkedik el, viszont nagyon keresett. Ennek oka, hogy a lakótelepen megbízható a lakóközösség, közel a metró, jár az éjszakai busz, biztonságos, nagyon jól ellátott és karnyújtásnyira van minden. A kerületre egyébként jellemző folyamatok itt még fokozottabban jelentkeznek: miközben az alku mértéke általánosan csökken most az ingatlanpiacon, errefelé a korábbi 500 ezres - 1 milliós alkuk mára 100-200 ezer forintra estek vissza.

A hirdetési és eladási ár közötti különbség általában minimális. Olyan mértékű az érdeklődés az itt található lakások iránt, hogy volt már arra is példa, hogy 10,5 millió forintra emelték egy kétszobás, földszintes, eredetileg 9,9 millió forintos összegért meghirdetett ingatlan árát a tulajdonosok, annyi vevő jelentkezett pár napon belül - hívta fel a figyelmet Hart Erzsébet. A környék iránt érdeklődőkről itt is listát vezetnek, így ha piacra kerül egy-egy ingatlan, mindjárt viszik is a vevőt, vagyis kezdetben ezért is jelentősebb az érdeklődés.

A József Attila lakótelepre nagyon jellemző, hogy azon belül költöznek a lakók, mert nem szeretnek elmenni. Ha élethelyzetük miatt váltásra van szükség, akkor helyben igyekeznek az igényeiket kielégítő lakást találni, tehát eladják a garzont, hogy egy kétszobásba költözzenek, vagy az idősebbek áthurcolkodnak egy emeleti lakásból a földszintre. Ami időnként gondot okoz, hogy bár vegyes építésű lakásokról van szó - tehát tégla válaszfalakkal ellátott panellakásokról -, nincs igazán nagyméretű ingatlan a lakótelepen. Akad ugyan olyan otthon, ahol két lakást egybenyitottak, ilyenből azonban kevés van. A Balla Ingatlanirodák egyébként itt nyitotta első irodáját 15 éve, és visszajáró ügyfeleik vannak, az előbb említett ok miatt is.

Hiányosság a lakótelepnek talán az, hogy errefelé nagyon kevés a felújított, azaz szigetelt panelház: tízemeletesből két felújított van errefelé és négyemeletesből is csak kettő-három, de ezeket is 10-15 éve szigetelték. Ennek oka, hogy összhatásuk rendben van, jó állapotú panelek - tette hozzá Hart Erzsébet.

Az ingatlanközvetítő várakozásai szerint egyébként az itt kialakult, egyre biztatóbb képet mutató ingatlanpiacra az elkövetkező hónapokban is számíthatunk, sőt amennyiben újra megjelennének a beruházók - reagálva a hatalmas méretűre duzzadó, újépítésű lakások iránti igényre -, akkor még a jelenleginél is nagyobb pezsgés jönne.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk