Első fecskék kontra első gólyák: az örök verseny

Első fecskék kontra első gólyák: az örök verseny

Megérkeztek a baranyai tavaszba az első fecskék és gólyák, utóbbiból a teljes populáció háromnegyede megjött már.

A gólyák idei visszaérkezésével kapcsolatban érdekességként említhető, hogy Baranyában hiányoztak a korai érkezési adatok - tudtuk meg Bank Lászlótól, a Magyar Madártani Egyesület Baranyai vezetőjétől. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a hónap első felében végig északias szelek fújtak, s ez az ellenszél a kisázsiai pihenőhelyeken marasztalta a gólyákat. A hónap közepétől kezdve változott az időjárás: a déli, délkeleti légáramlatokat kihasználva március 18-24. között igen jelentős számban, szinte egyszerre tértek vissza a gólyák. Nemcsak a megye gólyák által legsűrűbben lakott déli és keleti részeire, hanem más körzetekbe is.
A természetvédők becslése szerint a megyében fészkelő állomány 70-80%-a foglalt fészket a hónap végéig. Hasonlóan jó márciusi visszatérési arány utoljára 1996-ban volt. Azt követően rekordszámú fióka (772 példány) repült ki a baranyai fészkekből. Az állomány jelenlegi alacsony szintje miatt ennyi fiókát idén nem várhatunk, de azért bízhatunk a fészkelő párok jó költési sikerében.

Az első füsti fecskék a gólyákkal együtt tértek vissza. Március 21-én a sumonyi halastavakon jelent meg egy kisebb, 25 példányból álló csapat, de itt-ott a községek belterületében is láttak néhányat belőlük.

Március 22-én Sumonyban már 40 fecske éjszakázott, és egy-két nap elteltével a halastavak fölött több százas táplálkozó csapatokat is megfigyeltek.

A molnárfecskék visszaérkezése kisebb intenzitással zajlott. Március 21-én Pécsett és Babarcon jelezték megfigyelők az első érkezőket, és a rá következő napokban is csak szórványosan láttunk egy-egy.

Összességében elmondható, hogy a két fecskefaj márciusi visszaérkezésében a korábbi évekhez képest nincs jelentős különbség. A fecskék fő vonulási időszaka áprilistól május közepéig tart, ezért a márciusi vonulási intenzitásból érdemi következtetés nem vonható le.

Forrás: Pécsi STOP/MME hírlevél



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk