ÁFA-veszély fenyegeti az új építésű lakásokat

ÁFA-veszély fenyegeti az új építésű lakásokat

A jelenlegi állás szerint 2020-tól megszűnik az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfa-kedvezmény. A szakemberek ezért azt tanácsolják, hogy aki új építésű ingatlan vásárlását tervezi, az ne halogassa a döntést, ugyanis a választék szűkülése mellett alapos drágulásra is lehet majd számítani.

2016 elejétől jelentős kedvezménnyel próbálta meg élénkíteni az ingatlanpiacot a kormány. Az új építésű lakások áfáját a hatályos 27 százalékról 5 százalékra csökkentette, amely a kiadott építési engedélyek, és az elkészült ingatlanok számát is az egekbe emelte. Ennek ellenére egyelőre nem mutatkozik szándék a 2019-es év végéig érvényes időszak meghosszabbítására.

Most tanácsos vásárolni
- Nem érdemes halogatniuk a döntést azoknak, akik új építésű lakás vásárlásán gondolkodnak, mert két év múlva nem biztos, hogy erre lesz még kedvezményes lehetőségük - mondja a Balla Ingatlan ügyvezetője, Balla Ákos. - Mivel jelenleg nem látszik szándék a kedvezményes lakás áfa megtartására, így komoly változásokra lehet számítani 2020-tól. Mindez azt jelenti, hogy nem csak megemelkednek majd az árak, hanem az ingatlanátadások is leállnak, azaz vészesen csökkenni fog az elérhető új lakások száma - teszi hozzá.

Senki sem járna jól
Balla Ákos szerint egyetlen piaci szereplő sem lenne boldog azzal, ha megszűnne az új lakások áfa kedvezménye.
- Természetesen az egész piac reménykedik abban, hogy végül sor kerül majd a hosszabbításra. Az ügyfeleknek azért is lenne fontos mindez, mert spórolni tudnának az áfa kedvezménnyel. A kivitelezőknek pedig azért, mert ha aktív a lakáspiac, azaz sokan vásárolnak új otthont maguknak, akkor több az új építésű ingatlan is. És akkor még nem beszéltünk azokról a munkásokról, szakemberekről, akik számára az áfa emelkedése azzal járna, hogy kevesebb lenne számukra a munka - indokol a szakértő.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk