A vevők továbbra is sorban állnak a panellakásokért - a X. és a XVII. kerület ingatlanpiaca

A vevők továbbra is sorban állnak a panellakásokért - a X. és a XVII. kerület ingatlanpiaca

Habár az árak már nem emelkednek tovább, változatlanul masszív kereslet jellemző a X. és XVII. kerületek ingatlanpiacára. Errefelé továbbra is a panel a legkeresettebb kategória, de jól mennek a téglalakások és az újépítésű ingatlanok iránt is érezhető érdeklődés.

Ahogy 2017-ben, úgy 2018 elején is egyértelműen keresleti piacról beszélhetünk a X. és a tőle kijjebb elhelyezkedő XVII. kerület esetében. Leginkább a szükséges méretet nem meghaladó, reális rezsiköltséggel fenntartható ingatlanokra mutatkozik igény - mondta Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodáinak szakmai vezetője, aki szerint az árak ugyanakkor nem mozdultak felfelé a tavalyi év második fele óta.

A legnagyobb kereslet a panellakások iránt mutatkozik, ugyanakkor szinte minden lakástípus iránt jelentős az igény, így a keresett kategóriába nem csak a panelek, hanem a téglalakások és az újépítésű ingatlanok is beletartoznak. Az érdeklődés középpontjában a használt kategórián belül a 1,5-3 szobás, felújított vagy jobb állapotú, négyemeletes házban lévő, lehetőleg erkélyes társasházi lakások állnak - sorolja a paramétereket Kántor Istvánné. Ezeket lehet most a legkönnyebben eladni, mégpedig 320-460 ezer forint között négyzetméterárakon. Azt is hozzátette, hogy az igényesen korszerűsített lakások a felső árkategóriában is vevőre találnak.

Jelentősebb alkuk nem jellemzők most a piacra: a hirdetett ár sok esetben megegyezik az eladási árral, és az alku mértéke 5 százalékon belül marad a lakások esetében. Átlagos értékesítési időt a szakértő szerint nehéz meghatározni, hiszen egy olyan lakás, mely a keresett paraméterekkel rendelkezik, akár két nap alatt is új tulajdonosra találhat.

A családi házak esetében már nem ennyire könnyű a helyzet. Ezeknél 6-12 hónapos értékesítési időkkel számolhatnak a tulajdonosok, és az alku mértéke is magasabb, bár így is 10 százalékon belül marad. A pontos mérték állapottól és mérettől függ, ugyanakkor az eladási időt nem befolyásolja az, hogy mekkora az ingatlan alkuképessége.

Az eladásoknál a befektetőkre nem nagyon lehet számítani, ők mára kikoptak a két kerület ingatlanpiacáról. Mint a Balla Ingatlan szakértője fogalmazott: a korábban elérhető - befektetési célra ideális - panellakások száma mostanra jelentősen visszaesett, a magas értékesítési árak pedig nem jelentenek olyan előnyös üzletet számukra, mint 1-2 évvel korábban. Pedig kiadó lakásból még mindig kevés van, és az árak a kétszobás lakások esetében 80-120 ezer forint között mozognak.

A lakhatási célú vásárlók viszont jelen vannak - minden korosztályból - a piacon, de az megfigyelhető, hogy a vásárlások nagyobb hányada ma már hitelfelvétel segítségével történik. A X. kerületben leginkább a lakótelepi lakásokat keresik, így az Újhegyi és a Gyakorló lakótelep ingatlanai felkapottak, míg a XVII. kerületben a minőségi családi házak iránt érdeklődnek a vevők, elsősorban Rákosliget és Felső-Rákoshegy villanegyedében. Az árakat ezen városrészek esetében elsősorban az elhelyezkedés határozza meg, és kisebb mértékben az ingatlan állapota - tette hozzá Kántor Istvánné.

Az ingatlanközvetítő megjegyezte, hogy az említett környékeken azok keresettsége és régebbi épületeinek stílusa egyedi ár-alakítást igényel, így azt nem lehet pontosan megmondani, hogy a felkapottabb villanegyedekben vásárolt ingatlanok átlagosan mennyivel kerülnek többe, mint a kerület többi részén lévők. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy bár az ingatlan állapota kevésbé meghatározó, a gyengébb minőségű, rosszabb állapotú, vagy akár csak "átlagosnak" tekinthető ingatlanok ára ezekben a városrészekben sem rugaszkodik el a kerületi átlagoktól.

Ami az újépítésűek piacát illeti, ezek csekély mennyiségben kerülnek csak értékesítésre, a kereslet viszont jelentős irántuk. Jelentősebb beruházások azonban nem zajlanak a két kerületben: 2-4 lakásosnál nagyobb társasházak elvétve épülnek csak. Ami jellemzőbb, azok az ikerházak, vagy amikor egy telekre két önálló ház épül. Ezen újépítésűek négyzetméterára 390-450 ezer forint körül alakul. Ugyanakkor a szakértő szerint az is leszögezhető, hogy az új építésű ingatlanok - relatíve csekély számuk miatt - nem jelentenek alternatívát a használtakkal szemben.



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk